dunaújvárosi képző- és iparművészek tárlata

kiállító művészek: Balla Attila, Birkás István, Czékmán Csaba, Csertő Rita, Csiki Emese, Csikós Árpád, Éri Jenő, Farkas Éva Mária, Farkas Mihály János, Feltóti Sándor, Fischer József, Füredi Tamás, Gábor Imre, Gáspár Aladár, Gombos István, Hegyi Béla, Horváth Tibor, ifj. Koffán Károly, Ihász János, Jobbágy Bernadett, Kádár Tamás, Kaszás Tamás, Kelemen Marián Éva, Keserue Zsolt, Kiss Anna, Kiss Ervin Gábor, Kiss Miklós, Kovács Adél, Lipics Vilmos, Melkovics Tamás, Mészáros Edit, Móró Máté, Muka Viktória, Nemes Ferenc, Orbán Sándor, Páhi Péter, Páhi-Fekete Noémi, Pinke Csaba, Rajcsányi Artúr, ROHO, Rozsnyai Sándor, Szundi Gábor, Tábori Csaba, Vachter János, Várnai Gyula, Végh Abigél, Wisloczki Helga

megnyitó:                  2010. szeptember 10., péntek, 18.00

hely:                           Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros

megnyitja:                Dr. Szoboszlai János, a Kortárs Művészeti Intézet művészeti vezetője

megtekinthető:        2010. október 22-ig, 10.00-18.00 között

zárva:                         vasárnap

A hagyományokhoz híven idén ismét megrendezésre kerül a Kortárs Művészeti Intézetben a kétévente esedékes Dunaújvároshoz kötődő képző- és iparművészek tárlata. A kiállításra azok a profi művészek kerültek meghívásra, akik tagjai valamely országos szakmai szervezetnek, Újpart Egyesület tagok, illetve nappali tagozatos hallgatói valamelyik képzőművészeti vagy iparművészeti egyetemnek. A Kortárs Művészeti Intézet továbbra is fontos feladatának tartja, hogy a helyi kötődésű művészeknek folyamatos jelenlétet biztosítson.

„[…] a dunaújvárosi kollektív tárlat talán azért nyújt az átlagosnál izgalmasabb vizuális élményt, mert a Kortárs Művészeti Intézet ‘melynek programja evidensnek tekinti a kortárs művészet sokféleségét’, idejében felismerte, hogy egy ilyen, szükségképpen heterogén kiállításon a kötelező rutin letudása mellett érdemes és lehet megmutatni a helyi képzőművészetben rejlő szakmai potenciált. Egy ilyen kollektív tárlatnak tehát éppen célja és nem hátránya a heterogenitás. Hiszen a még az egyértelműen ennek a kiállítási műfajnak a javára írt szempont - hogy egyfajta pillanatképet rögzít - is csak akkor érvényesül, ha a tárlat legalább közelít a reprezentatív mintához, és a város és környezete képzőművészetének a lehető legtöbb működő szegmensét bemutatja. Ez lenne tehát a Kortárs Művészeti Intézet (és minden más helyi érdekeltségű művészeti intézmény - amelyek közül talán még a Miskolci Galéria kezd hasonló értékrendről tanúbizonyságot tenni) feladata: megszólítani és a város vonzáskörében tartani minden ide kötődő művészt, amibe beletartoznak a Pécsett vagy Budapesten művészeti képzésben részt vevő, vagy ott tanult, aztán ott ragadt művészek is.”

Leposa Zsóka művészettörténész, Képző- és Iparművészeti Lektorátus

helyszín / venue:

Kortárs Művészeti Intézet (2400 Dunaújváros, Vasmű út 12.)

megnyitó / vernissage:

2010. június 25. 18.00 / 25^th June, 6pm

megnyitja / speech by:

Mélyi József művészettörténész / art historian

megtekinthető / on view:          

2010. július 31-ig / until 31^st July
naponta 10.00-18.00 / daily 10am - 6pm

zárva / closed:

vasárnap / Sundays

támogatók / sponsors:              

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, NKA, DunaNet Design Stúdió, VILTIN Galéria, Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Deák Erika Galéria, KERET BOLT.hu

iski Kocsis Tibor finished his studies in 2001 on painting specialisation of Hungarian University of Fine Arts. From 1997 member of Studio of Young Artists Association. From 2001 member of Magyar Alkotóművészek Országos Szövetség. From 2004 until 2007 Gyula Derkovits scholarship holder. iski Kocsis Tibor is deputized by the Erika Deák Gallery – Budapest on the art object market. His creations can be found in numerous hungarian and foreign collections.

The exhibition arranged in Institute of Contemporary Art is based on the fine art collection presented in 2009 in Erika Deák Gallery. Compared to the exhibition in Budapest the artist presents himself in Dunaújváros with a project implying more works. On the exhibition paintings, drawings, sculptures and videos are performed. According to the artist’s intentions the combination of the works which can be interpreted independently can be read as a bigger unit, a planned installation for the spaces of Institute of Contemporary Art. As we can notice at the earlier series of iski, his works have a representational character. From them and from the fresh substance, too, a cliché-like expression used and wore-out by the artistic education and discourse may come to our mind: the ’true to nature’. The imagery techniques of iski – oil painting, pencil drawing or metal sculpture – wish to be suited for the ’speaking likeness’, the antique artistic paradigm. Overstep the daring imagery iski-like skill the decisions of the actual (if like it: contemporary) artist may turn into interesting for us, for the audience – namely the ones beginning with the question ’Why?’. Why is a pinetree interesting? Why the artist picks it out of the experiental world’s universe and why he chooses for his painting’s object in 2010? Why pours the branches of a pine tree consisting of the delicate pine-needles with a lengthy, complicated and roundabout procedure into silver – and why paints this onto white hiding the statuette’s material, the precious metal? Why believes it iski Kocsis, that the contact between the painted (drawn, patterned, appearing on a video) artificial (artistic) world and his reality could be interesting for anybody? Is it beacuse the high degree of realistic, the ’similarity’? Or is the artist reflecting on the universe of contemporary art works? Should anything to be iski Kocsis’ answer, and anything to be the answer of the exhibition’s visitors onto these questions, it would certainly reveals a lot about the artist’s or the spectator’s art concept. We may have a hunch that iski with creating the coloured and ’true to nature’ vision is thinking punctually about this issue. About the never-ending discussion related to painting, about the complicated connections between false and non-false worlds, the nature of sight or the nature of the picture in itself. If we proceed so on the issue of the imagery techniques, the works and installations of iski Kocsis lead to the philosophical field of the art’s selfreflective nature.

2010. június 19-én szombaton 15 órai kezdettel

Rozsnyai Margit - Szabados Tamás:
ELMENTÜNK A NAP UTÁN

című filmjét

és

2010. június 20. vasárnap 15 órai kezdettel

Alejandro Tessari:
CAMINO DE LA LECHE - KRISTÁLY, ÖRVÉNY, FÉNY

című filmjét.

A vetítések után az alkotókkal és a Dunaújvárosi Camino Klub tagjaival kötetlen beszélgetésekre várjuk a Szent Jakab zarándokút iránt érdeklődőket a Pincegalériában!

A Kortárs Művészeti Intézet következő projektje

iski Kocsis Tibor festőművész

SUPERNATURAL

című kiállítása

helyszín / venue:

Kortárs Művészeti Intézet (2400 Dunaújváros, Vasmű út 12.)

megnyitó / vernissage:

2010. június 25. 18.00 / 25^th June, 6pm

megnyitja / speech by:

Mélyi József művészettörténész / art historian

megtekinthető / on view:          

2010. július 31-ig / until 31^st July
naponta 10.00-18.00 / daily 10am - 6pm

zárva / closed:

vasárnap / Sundays

ingyenes busz Budapestről / free bus service from Budapest
indul / departure:

2010. június 25. 16.00 / 25^th June, 4pm

Budapest Műszaki Egyetem “K” épület / Budapest University of Technology ‘K’ building

vissza / back:

20.30 / 8.30pm

helyfoglalás / booking:

Sipiczki Janka, tel.: +36 30 823 6566; e-mail: info@ica-d.hu

támogatók / sponsors:              

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, NKA, DunaNet Design Stúdió, VILTIN Galéria, Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Deák Erika Galéria, KERET BOLT.hu

iski Kocsis Tibor 2001-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. 1997-től a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület tagja. 2001-től a Magyar Alkotóművészek Országos Szövetségének tagja. 2004-től 2007-ig Derkovits Gyula ösztöndíjas. iski Kocsis Tibort a budapesti Deák Erika Galéria képviseli a műtárgypiacon. Alkotásai számos hazai és külföldi gyűjteményben is megtalálhatók.

A Kortárs Művészeti Intézetben rendezett kiállítás a Deák Erika Galériában 2009-ben bemutatott képzőművészeti anyagon alapul. A budapesti tárlathoz képest a művész egy nagyobb lélegzetű, több műalkotást tartalmazó projekttel jelentkezik Dunaújvárosban. A kiállításon festmények, rajzok, szobrok, videók szerepelnek. A művész szándékai szerint az önállóan is értelmezhető alkotások kombinációja egy nagyobb egységgé, a Kortárs Művészeti Intézet tereibe tervezett installációként is leolvasható. A művek ábrázoló jellegűek, mint iski korábbi sorozatainál is megfigyelhettük. Azokról is, és a friss anyagról is a művészeti oktatás és diskurzus által elkoptatott és szalonképtelenné vált kifejezés: a „valósághűség” juthat az eszünkbe. iski ábrázolási technikái - legyen az olajfestmény, ceruzarajz vagy nemesfémből öntött szobor - a „megszólalásig olyan, mintha…”, az antik időktől ismert művészeti paradigmának kívánnak megfelelni. A bravúros ábrázolási készség önmagban is élményszámba menő iski-féle gyakorlatán túllépve az aktuális (ha úgy tetszik: kortárs) művész döntései válhatnak érdekessé számunkra, nézők számára, nevezetesen a „miért”-tel kezdődőek. Miért érdekes egy fenyőfa? Miért emeli ki a művész a tapasztalati világ univerzumából és miért választja festménye tárgyául 2010-ben? Miért önti hosszadalmas, bonyolult és körülményes eljárással ezüstbe a finom tűlevelekből álló fenyőágacskát - és miért festi le ezt fehérre, hogy elrejtse a szobrocska anyagát, a nemesfémet? Miért gondolja iski Kocsis azt, hogy a festett (rajzolt, mintázott, videón megjelenő) mesterséges (művészi) világ és az ő valósága közötti kapcsolat érdekes lehetne bárki számára? A realisztikusság magas foka, a „hasonlóság” miatt? Vagy a kortárs művészeti alkotások univerzumára reflektál a művész? Bármi is iski Kocsis válasza, és bármi is a kiállítás látogatóinak válasza ezekre a kérdésekre, az bizonyosan a művész vagy a néző művészetfogalmáról árul el sok mindent. Élhetünk a gyanúperrel, hogy a színes és „valósághű” látványvilág megalkotásával iski pontosan erről a kérdéskörről gondolkodik. A festészettel kapcsolatos, soha le nem zárható vitáról, a mű és a nem-mű világok közötti szövevényes kapcsolatrendszerről, a látás természetéről vagy éppen a kép mibenlétéről. Ha továbblépünk tehát az ábrázolási technikák kérdéskörén, iski Kocsis művei és installációja a művészet önreflektív természetének bölcseleti területére vezethetnek.

 (plakátakció)

helyszín / locations:

Dunaújváros, Barátság városrész, plakátfelületek / billboards

kezdeményező / initiated by:

Kaszás Tamás képzőművész / artist

művészek / artists:

Sophie Dodelin, Kaszás Tamás,  Kangiszer Dori, Kokesch Ádám, Kristóf Krisztián, Loránt Anikó, Katarina Šević, Szabó Péter, Szörényi Beatrix, Orbán György, Hana Yamasaki, Ninni Wager, Plágium 2000

kezdőnap / start day:

2010. június 4., péntek

megnyitó esemény / vernissage:

2010. június 4., péntek, 18.00

megnyitó helyszíne / venue:

Barátság és Mickiewicz utca sarka

támogatók / supporters:

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, NKA, DunaNet Design Stúdió

Kaszás Tamás: Barátság városrész / Friendship District

A projektnek nincs szigorú tematikai megkötése. Inspirációképpen elsősorban a városrész nevét veszik figyelembe a felkért művészek. Az én elképzelésem (vagy fikcióm) az, hogy létezhetne egy utópikus városrész, ahol az emberek nagy barátságban élnek. Ebben az elképzelt városrészben lehetne egy népszokás, vagy egy helyi művészeti forma, hogy az emberek vidám posztereket készítenek, hogy szórakoztassak magukat és egymást, anélkül, hogy valamilyen terméket vagy eseményt reklámoznának (mint például dél-amerikai murális művészet, a házfalakra festett, gyakran politikus, naiv művészet). Ez a projekt egy reakció Sophie Dodelin 2007-es dunaújvárosi projektjére, melynek során egy röplapot készített Dunaújvárosról. Ez a röplap tartalmilag egy felhívás művészeknek, urbanistáknak és aktivistáknak, hogy jöjjenek Dunaújvárosba és „használjak a várost játszótérként”, vagy művészeti médiumként. Ez az ötlet azon alapszik, hogy Dunaújvárost a szocialista utópia megvalósításaként építettek, és rengeteg olyan létesítménnyel „szerelték fel” köztereit (sport, kulturális, szabadidős, esztétikai stb.), amelyek a rendszerváltás után elhagyatottá váltak és lerobbantak. Ezek új módon való revitalizálására hív fel Sophie röplapja, melyben ilyen revitalizálható felületként hívja fel a figyelmet azokra a Barátság városrészben található táblákra is, melyek a jelen projekt alapját képezik.

Sophie Dodelin röplapjának felhívása: Játszótér művészeknek

Dunaújváros Magyarország első szocialista városa. Az ország különböző vidékeiről érkezett dolgozók 1950-ben kezdték építeni a várost és a mellé tervezett kohászati központot Budapesttől mintegy 70 kilométerrel délre a Duna mellett. A Bauhausban tanult Weiner Tibor vezette mérnökcsoportnak köszönhetően egy jól kialakított, élhető, ötvenezres lakosságú város jött létre, melyet 1961-ig Sztálinvárosnak hívtak. Mivel a korabeli politikának megfelelően a szocialista utópia megvalósulásaként tekintettek rá, anyagilag támogatott, gazdag település volt, sok zöldövezettel, utcabútorokkal, szabadidős létesítményekkel. Az 1989-ben bekövetkezett politikai és gazdasági változások után kellő anyagi támogatás hiánya miatt ezek a köztulajdont képező, ám profitot nem termelő objektumok lepusztultak, elhagyatottá váltak (vidámpark, kemping, utcai virágtartók és padok, játszóterek stb.).

Ezért a város művészek számára sok lehetőséget kínál! Megüresedett hirdetőtáblák, utcai vitrinek, szobortalapzatok és zászlótartók készek grafikák, szobrok, installációk, zászlók kihelyezésére. Szabadtéri színpadok, de maguk a város különleges hangulatú terei is performerek, előadók rendelkezésére állnak. A 60 méter magas teraszos partoldal potenciális munkafelület land-art művészek számára. Public art művészek és aktivisták pedig számos újraélesztésre, vagy átfunkcionálásra váró elhagyatott épületet, megüresedett utcai konstrukciót találhatnak.

Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Családját a

Kortárs Művészeti Intézet

Pincegalériájába
(Dunaújváros, Vasmű út 12.)

2010. június 4-én 18 órára.

Bemutatkozik:

Krausz István

költő, író

Bevezetőt mond:

Kiss Kálmán

tanár, költő

A verseket előadják:

Bardocz Éva
Barna József
Bellovics Lilla (középiskolás)
Cselényi Regina (középiskolás)
Dezső Éva
Fodor Györgyi
Kasó László
Kovács Bence János (középiskolás)
Molnár Zsuzsanna
Pálfalvi János
Somogyi Adrienn (középiskolás)

A műsorban elhangzó verseket a szerzőt bemutató - és a legkedvesebb zenéivel aláfestett -  vetítés kíséri.

A rendezvény ingyenes.
Mindenkit szeretettel várnak a dunaújvárosi “versbarátok”.

Az előadás után beszélgetésre, poharazgatásra és harapnivalóra invitáljuk kedves vendégeinket.

Az Utószó irodalmi antológia

következő vendége

Dreff János/Tóth Dezső

író

2010. június 3. (csütörtök) 18.00 óra
Kortárs Művészeti Intézet

A beszélgetést vezeti: Gyöngyössy Csaba

Dreff János biográfiája

Döntő elv, hogy nem eshet egybe egy élet szubjektuma, valamint egy ugyanezt az életet esztétikailag megformáló aktivitás szubjektuma.”
Mihail Bahtyin: A szerző és a hős
(Patkós Éva fordítása)

„Az írói álnév csak magasabb rendű formája egy kitalált személynek.”
Stephen King: Halálos árnyék
(Szántó Péter fordítása)

Dreff János kitalált személy, Balassa Péter találta ki Halálnapló című könyvében, én csak azt találtam ki, hogy írói álnévvé, pontosabban az én írói álnevemmé teszem. Mióta ez megtörtént, néhány éve, és így módomban áll Dreffként önmagamra és önmagamba néznem, az önvizsgálat rutinja a kettős névhasználat eseményével gazdagodva még azt is lehetővé teszi, hogy néhány mondat erejéig megvilágíthassam „szerzőtársam” kilétét.

Dreff János nemcsak egyszerűen írói álnév, hanem az írói identitásom neve. Amikor írok, Dreff János vagyok. Nem azért különböztetem meg magam a születési nevemtől, mert jólesik, hanem inkább azért, mert megdolgoztam érte. A név nem pusztán az ölembe pottyant, hanem valamiként az ölemből, az agyamból, a véremből, belőlem nőtt ki, életet, mégha csak korlátozott, ideig-óráig tartó, de annál ihletettebb és intenzívebb életet adtam neki, ahogy ő is nekem. Az a kivételes, miért is ne mondhatnám: kegyelmi felismerés történt meg, hogy név szerint is megtudhattam, ki az, aki engem ír. Engem Dreff ír, én pedig Dreffet írom, hogy továbbírhasson. Balassa Dreff-fikciója annyira és olyképpen korrelált az úgynevezett írói identitásom diagnózisával, hogy már erre a felismerésre is Dreffként tehettem szert. Sőt, a nevekkel való játék már maga is dreffi gesztus, éppen annyira, amennyire az ettől való megfutamodás is az lenne, ezért sem látom hát értelmét tovább alakoskodnom, igen, töredelmesen bevallom, hazudtam, Dreff János én vagyok, noha születésem majd csak a könyv megjelenésével veszi kezdetét, úgyhogy inkább ne kiabáljak el semmit.

Tehát: 1975. április 10., Dunaújváros, anyja-apja neve blablabla… helyett hadd jöjjek inkább elő a farbával, egy idézettel Varró Dani Bögre azúrjá-ból: „Ne gondold, öcsi, hogy létezel / Amíg nem közölt le a 2000″, de mióta leközölt - háromszor sikerült - kezdem gondolni, öcsi. Kezdem azt gondolni, hogy… Tóth Dezső

Az utolsó magyartanár feljegyzései

(részlet)

     Az irodalomtól kiráz a hideg. A tanításától automatikusan elárvulok. A könyökömön jönnek már ki a szerzők és a hozzájuk bilincselt műcímek, vagy az a jelentés, amelyet nekem kellene rájuk kattintanom. Egy nemlétező szerep utolsó félreértelmezése vagyok. Egy réges-régi, hatalmas civilizáció végnapjaira emlékeztetek. Magam vagyok, elhagyatva, tanári becsvágy és írói öntudat nélkül, páratlan héten meg fordítva.
Állítom, hogy egy Parkinson-kóros hentesbe több önérzet szorult, mint belém. Egy kezdő vágóhídi szakmunkásnak nagyobb megbecsülés jár, mint a magamfajtának, pedig azért én is aprítok rendesen. Megesik, hogy néha olyan mohón túrok bele és olyan kéjjel vájkálok egy idegen szöveg titkaiban, ami már kimeríti a foglalkoztatás körében elkövetett közösség elleni izgatás büntetőjogi tényállását. Örökösen meg akarok felelni egy, már rég a saját hamvába holt szakmai elvárásnak. Néha már nem is attól némulok el órán, hogy senki sem kíváncsi arra, amit mondok, hanem attól, amit mondhatnék. Attól a felismeréstől, hogy én akár egy, az irodalom tanításával szakmaszerűen foglalkozó felnőtt európai állampolgár is lehetnék, kiszalad a vér a lábamból. Attól, hogy akár csak különösebb szorongás nélkül, bízva a szüleik nemlétező értékrendjét megtagadni képtelen diákjaim irgalmában, megtarthatnék egy órát úgy, ahogy egyébként mindenki más megteszi, szédülés, nehezen csillapuló émelygés lesz rajtam úrrá.

Az Utószó vendégei voltak:

Ascher Tamás
Báthori Csaba
Balla D. Károly
Balla Zsófia
Bereményi Géza
Berniczky Éva
Bodor Ádám
Boldizsár Ildikó
Dr. Czeizel Endre
Csaplár Vilmos
Cseh Tamás
Cserna-Szabó András
Darvasi László
Dérczy Péter (ÉS)
Domokos Mátyás
Dragomán György
Dúl Antal
Esterházy Péter
Garaczi László
Halász Margit
Jelenits István
Kálnay Adél
Konrád György
Kovács András Ferenc
Kovács Zoltán (ÉS)
Krasznahorkai László
Lángh Júlia
Lator László
Lázár Ervin
Parti Nagy Lajos
Petőcz András
Polcz Alaine
Radnóti Sándor
Rakovszky Zsuzsa
Spiró György
Szilágyi Ákos
Tolnai Ottó
Vathy Zsuzsa

Támogatók:
Dunaújváros MJV Önkormányzata, DunaNet Design Stúdió

A Szépírók Társasága „A könyv utóélete”

című sorozatának keretében

az Utószó irodalmi antológia

következő vendége

Garaczi László

író, műfordító

2010. május 27. (csütörtök) 18.00 óra

Kortárs Művészeti Intézet

A beszélgetést vezeti: Gyöngyössy Csaba

Életrajz

1956. július 17., Budapest. Makarenko óvoda. Szemere Utcai Általános Iskola. Eötvös Gimnázium. Kalocsai Forradalmi Ezred, 82-es aknavetőszázad. Ho Shi Minh Tanárképző Főiskola, magyar-történelem szak. Eötvös Loránd Tudományegyetem, filozófia szak. József Attila Kör. Magyar Írószövetség, Szépírók társasága. 1982 óta szabadfoglalkozású író. Vers, próza, esszé, dráma, fordítás, forgatókönyv.

Díjak, ösztöndíjak:
Móricz Zsigmond ösztöndíj, 1985.
Soros ösztöndíj, 1987-88, 1992.
“A jövő irodalmáért” díj, 1989.
H. C. Kaser-díj (Olaszország), 1990.
Füst Milán-díj, 1991.
IRAT nívódíj, 1993.
Déry-díj, 1994.
Alföld-díj, 1994.
OMI ösztöndíj (New York), 1995.
DAAD ösztöndíj, Berlin, 1996-97.
A Soros Alapítvány Krúdy-díja, 1998.
NKA ösztöndíj, 1999-2000.
József Attila-díj, 2001.
Szép Ernő-díj, 2001.
Márai-díj, 2002.
NKA ösztöndíj, 2002-2003.
Édes anyanyelvünk, drámaírói, alkotói ösztöndíj, 2005.
Litrera-díj, 2006.
HP novella-pályázat 1. díj, 2006.
Palládium-díj, 2007.
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje 2009.
Csernus Ákos-díj 2009

Művei:
Plasztik (novellák) Magvető, 1985.
A terület visszafoglalása a madaraktól (versek) Magvető, 1986.
Tartsd a szemed a kígyón! (vegyes műfajú) Holnap, 1989.
Nincs alvás! (novellák) Pesti Szalon, 1992.
Bálnák tánca (három színpadi játék) Pesti Szalon, 1994.
Mintha élnél (Egy lemúr vallomásai 1.) 1995.
Pompásan buszozunk! (Egy lemúr vallomásai 2.) 1998.
Az olyanok, mint te (három színdarab) 2000.
Nevetnek az angyalok (47 bagatell) 2002.
Gyarmati nő (válogatott próza) 2005.
MetaXa. Magvető. 2006.

Hasítás

     Harmadikban Rózsika nénit kapták osztályfőnöknek, körömtisztaság-ellenőrzés után kijelölt egy szégyenpadot, de volt sarokba állítás, üvöltözés, lealázás a sírógörcsig. A munkásmozgalom és az osztályharc voltak a vesszőparipái meg az a szó, hogy „impertinens”. Naponta többször a képükbe vágta: „impertinens banda!” Néhányan visszaszoktak a bepisilésre, a Gyulai Karcsi egyszer be is kakilt, Félix pedig a haverjaival, Petyával és Fricivel délutánonként elkezdtek szüleiktől lopott pénzben kártyázni (fájer, póker), a Szabad Európa Rádiót hallgatták, megtanulták azt a szót, hogy rakkendroll, és hazafelé menet a 49-es villamos megállójában annyi eldobált csikket szedtek össze és szívtak el (Tervet és Kossuthot), hogy kilencévesen szabályosan rászoktak a dohányzásra.
Mindeközben, és ez az, amit nem lehetett megérteni, Rózsika nénit őrjöngő szeretet vette körül az iskolában, ő volt a legnépszerűbb tanár, különösen az olyan felsősök körében, akiket korábban tanított. Visszajártak hozzá, szünetben ott pusmogtak vele az ablakmélyedésekben. El nem tudták képzelni, Félix, Frici és Petya, hogy mi a lófaszról tanácskozhatnak, hogyan és milyen témában folytathat kedélyes csevejt a megkínzott áldozat a véres kezű hóhérral. Vagy tényleg ők lennénk ennyire gonosz, megátalkodott, „impertinens banda”? Ők hozzák ki a tébolyt Rózsika néniből, amazok még „jók” voltak?
Egy idő után az is kiderült, hogy velük szemben, akiket utált, az állatokat szerette, legalábbis gyűjtötte és gyűjtette őket. A terem sarkában akvárium állt fekete és piros halakkal, aztán újabb és újabb kis kedvencek kerültek az osztályba: egy kanári, egy aranyhörcsög, sőt végül egy Franciska nevű kiscica is. Valahogy elintézte az igazgatónál, hogy állatokat tarthassanak, más osztályok ilyesmivel nem dicsekedhettek. Árnyalódott a zord kép, Rózsika néni jó és rossz egyszerre, mint egy mell, mely forró, puha, illatos, csak tejet nem ad. Az állatok óra alatt a helyükön pihentek, a szünetben ki lehetett venni őket, lehetett velük játszani, babusgatták őket, enni adtak nekik stb. Franciska, a kiscica nem szerette a fedeles kosarat, óra alatt is szabadon járhatott-kelhetett. Volt olyan dolgozatírás, hogy végig Félix ölében dorombolt. Mindez kárpótolta őket a vasfegyelemért, amit Rózsika néni kényszerített rájuk.
Eltelt az év, és májusban fölmerült a kérdés, mi legyen az állatokkal a vakáció alatt. Osztályfőnöki óra, Rózsika néni a tábla előtt áll némán, torkot köszörül, arcán a ráncok merev geometriája. Félix nem tudja, Rózsika néni mire készül, csak jeges borzongást érez a hasában. Igen, már ő is gondolkodott a problémán, mondja Rózsika néni, és reméli, hogy mindannyian egyetértenek a javaslatával, aminek a lényege, hogy mivel az állatok köztulajdont képeznek, ezért természetesen senki sem viheti haza őket, mert mint azt jól tudják, ő szigorú ellensége a magántulajdon minden formájának, hanem legyen az, illetve az lesz, hogy iskolai felajánlás gyanánt eljuttatják őket a Belvárosi Állatkertbe, azon belül is a Borisz nevű varánusz ketrecébe, mert olvasott a Pajtás újságban egy felhívást, hogy akadozik a Borisz nevű varánusz élelmiszer-ellátása, és akkor az alapszervezet kapni fog egy nagy-nagy piros pontot.

Az Utószó eddigi vendégei voltak:

Ascher Tamás
Báthori Csaba
Balla D. Károly
Balla Zsófia
Bereményi Géza
Berniczky Éva
Bodor Ádám
Boldizsár Ildikó
Dr. Czeizel Endre
Csaplár Vilmos
Cseh Tamás
Cserna-Szabó András
Darvasi László
Dérczy Péter (ÉS)
Domokos Mátyás
Dragomán György
Dúl Antal
Esterházy Péter
Halász Margit
Jelenits István
Kálnay Adél
Konrád György
Kovács András Ferenc
Kovács Zoltán (ÉS)
Krasznahorkai László
Lángh Júlia
Lator László
Lázár Ervin
Parti Nagy Lajos
Petőcz András
Polcz Alaine
Radnóti Sándor
Rakovszky Zsuzsa
Spiró György
Szilágyi Ákos
Tolnai Ottó
Vathy Zsuzsa

Támogatók:
Szépírók Társasága, Dunaújváros MJV Önkormányzata, DunaNet Design Stúdió

 Szeretettel meghívjuk Önt és kedves Családját a

KORTÁRS MŰVÉSZETI INTÉZET
PINCEGALÉRIÁJÁBA
(Dunaújváros, Vasmű út 12.)

 2010. május 14-én 18 órára.

Bemutatkozik:

Pilizota Szandra

vers- és regényíró

Bevezetőt mond:

Kiss Kálmán

tanár, költő

Közreműködnek:

Bardocz Éva
Barna József
Dezső Éva
Pálfalvi János

A műsorban elhangzanak versek, regényrészlet, valamint autentikus skót, ír, és középkori zenék.

A rendezvény ingyenes.

Mindenkit szeretettel várnak a dunaújvárosi “versbarátok”.

Az új stratégiából adódó kormányzati feladatok és annak helyi megvalósulása

Előadó:
Portörő Péter
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság elnöke

Helyszín:
Kortárs Művészeti Intézet
Dunaújváros, Vasmű út 12.

Időpont:
2010. 04. 21. (szerda) 15 óra

Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A belépés ingyenes.