20 éves az ICA-D
Event | 23 January - 11 February 2018
20 éve, 1997. szeptember 12-én 16,00 órakor Birkás István, a Modern Művészetért Közalapítvány egykori elnöke, Almási Zsolt, Dunaújváros Megyei Jogú Város akkori polgármestere és Marosi Ernő, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatócsoportjának volt igazgatója átadta a hatvanas években épült Uitz Teremhez kapcsolódó új épületrészt. Ezzel az aktussal megszületett a Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros.
Köszönetet mondok minden támogatónknak, a kuratórium akkori és jelenlegi, térítésmentesen dolgozó tagjainak, valamint az Intézet volt és leendő munkatársainak. Nélkülük nem lenne ma az ICA-D Magyarország egyik legjelentősebb kortárs kiállítóhelye.
Az elkövetkezendő öt hónap az ünneplés időszaka lesz: emlékezünk emberekre, kiállításokra és korszakokra, fényképpel, szöveggel, programsorozattal. Valamint összegzünk: hibákat és erényeket keresünk, hogy a következő 20 év is sikeres lehessen.
Kérem, kísérje figyelemmel honlapunkat, amit folyamatosan bővítünk az elmúlt 20 évre emlékezve.
Deák Nóra igazgató