Elhunyt P. Csasztka Ilona grafikusművész
Event | 12 January 2023
Fájó szívvel tudatjuk, hogy 89 éves korában elhunyt P. Csasztka Ilona grafikusművész, városunk művészközösségének meghatározó tagja. A Dunaújváros művészeti életében emblematikus szerepet betöltő Csasztka Ilona – Pálfalvi János művészházaspár 1960 óta élt és dolgozott városunkban; életművük, sorsuk szorosan összefonódott a város történetével. 2023 januárjában bekövetkezett halála a Kortárs Művészeti Intézet és a dunaújvárosi művészközösség számára is megrendítő veszteség.
Ő is egyike volt azoknak a vállalkozó szellemű pályakezdő képzőművészeknek (több grafikustársával, köztük későbbi férjével, Pálfalvi Jánossal) , akiknek nem csupán egzisztenciális gondjaira kínált megoldást az épülő iparváros, hanem szakmai kihívást is jelentett: vonzotta (őket) az a hit, hogy itt egy ízlésében még romlatlan, szűz terepet találnak. 1960-ban férjével, Pálfalvi Jánossal letelepedési engedélyt kaptak a Városi Tanácstól. Dunaújvárosba költözése után az alkotómunka mellett tanárként és szakkörvezetőként dolgozott. Illusztrációi rendszeresen megjelentek a helyi kiadványokban.
Csasztka Ilona művészetében a társadalmi mondanivaló helyett az érzelem, a líraiság dominált. Grafikáin, rajzain elsősorban az emberi kapcsolatokra összpontosította figyelmét. Emberalakjai – többnyire nemes vonású fiatal emberek, gyermekek és nők – konfliktusoktól mentes, érzelmekkel teli világot népesítettek be. Grafikáit nem az aprólékos részletezés, hanem az alakok lágy, kerekded, harmonikus formái, a lendületes vonalkezelés jellemezte. A mindennapok apró örömei, az anyaság élménye központi helyet foglalt el művészetében. Komoly, elrévedő vagy éppen játékos figuráival vált kedveltté a városban.
Grafikáinak érzelmi telítettsége zománcképein a színek pasztellszerű oldottságával párosult. A hetvenes években a zománcképek Csasztka Ilona és Pálfalvi János alkotói tevékenységének fókuszába kerültek, kiszorítva immár a grafikákat: kollégáikkal megismertetve ezen technikát, új mozgalmat indítottak el a városban. Kísérletezéseik szakmai elismerését mutatja, hogy rendszeresen meghívást kaptak a Kecskeméti Zománcművészeti Alkotótelepre. Sajnos a nyolcvanas évek közepe óta munkáival nem találkozhatott a közönség, mivel – Pálfalvi Jánoshoz hasonlóan – a helyi művészek tárlatain már nem vett részt. Életművével, alkotói és oktatói munkásságával városunk kulturális örökségét tette gazdagabbá.
(Forrás: Acélecset - Művészet az ország közepén)
Fotó: www.dunaujvaros.hu