Elhunyt Feltóti Sándor költő, fotográfus, pedagógus
Event | 31 October 2023
A Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros mély fájdalommal tudatja, hogy hosszú, türelemmel viselt betegség után, 2023. október 28-án elhunyt Feltóti Sándor költő, fotográfus, nyugalmazott középiskolai tanár, a dunaújvárosi irodalmi és képzőművészeti élet megbecsült alakja. Halála a Kortárs Művészeti Intézet és a helyi művészközösség számára is fájdalmas veszteség.
Feltóti
Sándor 1955-ben Berettyóújfaluban született, a középiskolát a dunaújvárosi
Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában végezte, majd a Kossuth Lajos
Tudományegyetem magyar-lengyel szakán szerzett tanári diplomát. Kisebb
megszakításokkal, nyugdíjazásáig Dunaújváros középiskoláiban tanította
szenvedélyesen a magyar nyelvet és irodalmat,
miközben maga is írt elbeszéléseket, verseket. Utolsó percéig nagy szeretettel
és odafigyeléssel segítette szakmai tanácsaival
a Versbarátok Klubját.
Hobbiként kezdte a fényképezést, de magával ragadta a fotózásban rejlő lehetőség, ezért folyamatosan fejlesztette technikai és elméleti tudását, fotótörténeti ismereteit. Műveivel már 1989-től rendszeresen találkozhatott a közönség önálló és csoportos kiállítások keretében is, Varsótól a Művészetek Völgyéig. 2007-től aktív tagja lett az ÚjPart Dunaújvárosi Képző- és Iparművészek Egyesületének és elmaradhatatlan kiállítója a dunaújvárosi és a Fejér megyei tárlatoknak. Alkotásaival gyakran örökített meg művésztársakat, pentelei emlékeket, dunaújvárosi hidakat, vizeket, olykor álomszerű hangulatokat. Művei többnyire fekete-fehér, lírai, sok esetben már-már elégikus fotográfiák vagy jól komponált, fanyar humorral teli alkotások.
Utolsó nyilvános szereplése már betegen a Lakoma (versek) A madár röpte (fotográfiák) című kötetének teltházas bemutatója volt a Kortárs Művészeti Intézetben, ahová kórházi ágyából érkezett. Fontos volt számára ez a már búcsúzásnak szánt esemény, ahol mindannyiunktól elköszönhetett.
Mi saját soraival búcsúzunk Tőle.
„ … A nem létező ösvényen túl a tél közeleg,
ott a nem létezőben minden csak úgy van
hogy valahogy nincs is, nem létezik
szél se fúj, nem fagy és nem is olvad
s így minden, ami nincs
könnyű és lehetetlen….”
Feltóti Sándor: Nincs (részlet)