Exhibitions
Mikulás Tárlat – Az Újpart Egyesület műtárgyvásárral egybekötött kiállítása
6-20 December 2024
Az Újpart Dunaújvárosi Képző-és Iparművészek Egyesülete műtárgyvásárral egybekötött Mikulás Tárlatot rendez a Kortárs Művészeti Intézetben, 2024. december 6-tól 20-ig.
VASAKARAT - XVI. DUNAÚJVÁROSI ACÉLSZOBRÁSZ ALKOTÓTELEP KIÁLLÍTÁSA
18 October - 22 November 2024
Idén nyáron tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Dunaferr-Art Alapítvány az Acélszobrász Alkotótelepet, melyen a szakértő bizottság javaslatára Baranyai Éva, Simon Zsuzsanna, Fusz Mátyás és Melkovics Tamás szerepelhetett. A négy meghívott képzőművész Dunai Vasműben készült munkái lesznek láthatóak hamarosan nyíló kiállításunkon.
Nemes Ferenc: Ékezetek
22 June - 27 September 2024
A dunaújvárosi ICA-D 2014-ben, immár egy évtizede mutatta be Nemes Ferenc szobrászművész Haladék című egyéni kiállítását. Az intézmény azóta is nyomon követi a művész munkásságát, s a 2024-es kiállítási évad egyik kiemelt eseményeként rendezi meg Nemes Ferenc átfogó életmű - kiállítását.
Asztalos Zsolt: Töredékes emlékezet
22 March - 3 May 2024
Március végén Töredékes emlékezet címmel Asztalos Zsolt nagyszabású egyéni kiállításának ad otthont a Kortárs Művészeti Intézet, Boros Lili kurátori közreműködésével.
Dunaújvárosi Tárlat
9 February - 14 March 2024
Idén ismét megrendezésre kerül a Kortárs Művészeti Intézetben a kétévente esedékes Dunaújvároshoz kötődő képző- és iparművészek tárlata. A kiállításra azok a profi művészek kerültek meghívásra, akik tagjai valamely országos szakmai szervezetnek, Újpart Egyesület tagok, illetve nappali tagozatos hallgatói valamelyik képzőművészeti vagy iparművészeti egyetemnek. A Kortárs Művészeti Intézet továbbra is fontos feladatának tartja, hogy a helyi kötődésű művészeknek folyamatos jelenlétet biztosítson. A hagyományokhoz híven, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata ez alkalommal is díjat ajánl fel, a díjazott személyére ezúttal is egy háromtagú szakmai zsűri tesz javaslatot.
Újratervezés
24 November 2023 - 19 January 2024
November végén ismét csoportos kiállítást nyitunk; tizenhárom alkotó valamint Cséka György kurátori munkája nyomán megvizsgálhatjuk, újratervezhetjük korunk virtuális térbe vetett emberét.
Chilf Mária: A minták kötnek
29 September - 10 November 2023
A Kortárs Művészeti Intézet Chilf Mária Munkácsy-díjas festőművész munkáiból mutat be nagyszabású válogatást, a 2023-as kiállítási évad kiemelkedő eseményeként. Gyönyörű akvarellekkel, fotórajzokkal és izgalmas installációkkal várjuk közönségünket.
Páhi-Fekete Noémi: Bestiárium
24 June - 29 July 2023
Páhi-Fekete Noémi régiónk művészeti, kulturális életének figyelemre méltó alakja; átfogó egyéni kiállítása Bestiárium címmel nyílik meg intézményünkben, a Múzeumok éjszakáján.
Baguda Egyesület: Kijelentjük, hogy
24 March - 12 May 2023
A Baguda Egyesület bemutatkozó kiállítása egy 20 éves múltra visszatekintő, újult erővel színre lépő szakmai-baráti társaság produkciója.
Gróf Ferenc kiállításának meghosszabbítása
10 January - 4 March 2023
Felhívjuk kedves közönségünk figyelmét, hogy Gróf Ferenc kiállítását 2023.03.04-ig meghosszabbítjuk.
Gróf Ferenc: Beleértve a Holdat és más égitesteket
28 October 2022 - 4 March 2023
A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet Gróf Ferenc elmúlt két évben készült munkáiból mutat be nagyszabású válogatást, az ICA-D kiállítási évadának kiemelkedő állomásaként.
SZABADTÉRI SZOBORPARTI avagy, miként képzeli a mesterséges intelligencia a jövő szoborparkját?
26 September 2022, 18:00
VÁLOGATÁS A DUNAFERR–ART DUNAÚJVÁROS
ALAPÍTVÁNY KISPLASZTIKAI GYŰJTEMÉNYÉBŐL
HÁMOR ─ XV. DUNAÚJVÁROSI ACÉLSZOBRÁSZ ALKOTÓTELEP KIÁLLÍTÁSA
26 August - 30 September 2022
Idén nyáron tizenötödik alkalommal rendezte meg a Dunaferr-Art Alapítvány az Acélszobrász Alkotótelepet, melyen a szakértő bizottság javaslatára Gergely-Farnos Lilla, Gróf Ferenc és Kristóf Krisztián szerepelhetett. A három meghívott képzőművész Dunai Vasműben készült munkái lesznek láthatóak hamarosan nyíló kiállításunkon.
Rabul ejtett szabadságok – Történetek a Salazar-diktatúrából
20 May - 2 July 2022
Szász Lilla fotográfus, Maria Teresa Braz privát archivista és Perenyei Monika művészettörténész ortugál-magyar együttműködésben megvalósuló kiállítása mintegy három éve tartó kutató-és alkotómunka eredményeit foglalja össze és tárja a közönség elé.
Tavaszi Tárlat – A dunaújvárosi képző-és iparművészek kiállítása
25 March - 29 April 2022
A hagyományokhoz híven idén ismét megrendezésre kerül a Kortárs Művészeti Intézetben a kétévente esedékes Dunaújvároshoz kötődő képző- és iparművészek tárlata. A kiállításra azok a profi művészek kerültek meghívásra, akik tagjai valamely országos szakmai szervezetnek, Újpart Egyesület tagok, illetve nappali tagozatos hallgatói valamelyik képzőművészeti vagy iparművészeti egyetemnek. A Kortárs Művészeti Intézet továbbra is fontos feladatának tartja, hogy a helyi kötődésű művészeknek folyamatos jelenlétet biztosítson.
Összkép - Cyránski Mária és ifj. Koffán Károly kiállítása
28 January - 4 March 2022
Cyránski Mária szobrászművész emlék-,
és ifj. Koffán Károly festő- és grafikusművész retrospektív kiállítása
Éri Jenő: AtonálisKottaKépek
19 November 2021 - 15 January 2022
Éri Jenő átfogó egyéni kiállításának fókuszában a kétezer-tízes évektől napjainkig tartó időszakból válogatott festészeti anyag áll, ám emellett, egy kisebb szekció keretében a javarészt nyolcvanas években készült grafikai alkotások is szerepelnek majd a bemutatón.
FEJÉR MEGYEI ŐSZI TÁRLAT
1 October - 5 November 2021
A több mint fél évszázados múltra visszatekintő Fejér Megyei Őszi Tárlat kétévente, Székesfehérváron és Dunaújvárosban felváltva kerül megrendezésre – idén az utóbbin van a sor.
Móder Rezső: Lebegő ellenállások
11 June - 17 September 2021
A Kortárs Művészeti Intézet nagyszabású retrospektív kiállítást rendez Móder Rezső Munkácsy-díjas képzőművész munkáiból. A közelgő tárlat nem csak izgalmas keresztmetszetet ad a művész életművéből, de Dunaújváros fennállásának hetvenéves jubileumára is reflektál, hiszen Móder Rezső életművének formálódásában meghatározó szerepet játszott egy fizikai, szellemi- és lélektani szempontból egyaránt Dunaújvároshoz köthető forráskincs.
In Vitro "H" - Tarr Hajnalka kiállítása
6 November 2020 - 29 May 2021
Tarr Hajnalka In Vitro „H” című sorozata először szerepel kiállításon, így e dunaújvárosi bemutató minden bizonnyal a szakma és a nagyközönség számára is izgalmas élményt kínál.
Fridvalszki Márk: Future Perfect – Befejezett jövő
6 November 2020 - 29 May 2021
A Future Perfect – Befejezett jövő átfogó igénnyel és friss munkákkal kiegészítve mutatja be Fridvalszki Márk elmúlt években készített, utópikus korszakokat feltáró archeo-futurológiai alkotásait.
A remény óvóhelye - válogatás az ICA-D gyűjteményéből
28 September - 24 October 2020
A Kortárs Művészeti Intézet gyűjteményéből válogató friss kiállítás rendezőelvét napjaink közéleti-kulturális diszkomfortja alakította.
Belátások – A dunaújvárosi képző-és iparművészek kiállítása
17 July - 4 September 2020
A város kulturális életének egyik fontos, kétévente megrendezésre kerülő seregszemléje veszi kezdetét hamarosan a Kortárs Művészeti Intézetben.
A DOLOG, MELY ELFELEJTETT TESTET ÖLTENI - KORONCZI ENDRE KIÁLLÍTÁSA
21 February - 3 April 2020
A Kortárs Művészeti Intézet Koronczi Endre kiállításával folytatja a középgeneráció egyéni teljesítményeit felmutató sorozatát. Ez alkalommal Koronczi több éve futó projektjének összefoglalóját láthatják a nézők, amely a Ploubuter Park címet viseli a művész életművén belül.
Látóhatár és belső terek - Laszlo Milasovszky kiállítása
10 January - 7 February 2020
Januárban, az ICA-D Uitz Termében Laszlo Milasovszky festőművész munkáiból nyílik kiállítás Látóhatár és belső terek címmel.
Létrák és tüskék - Orosz Péter emlékkiállítás
10 January - 7 February 2020
Januárban két kiállítással jelentkezünk, melyek közül a Kisteremben és a Pincegalériában rendezett Létrák és tüskék című tárlatunk Orosz Péter különleges életműve előtt tiszteleg.
HELYI ÉRTÉK - Nemes Csaba kiállítása
8 November - 20 December 2019
A Kortárs Művészeti Intézet novemberben nyíló kiállítása, Nemes Csaba festőművész Helyi érték című tárlata kiemelkedő esemény az Intézet 2019-es kiállítási évadjában.
Otthon jó - Kaszás Tamás, Keserue Zsolt és Várnai Gyula kiállítása
13 September - 26 October 2019
Ősszel három képzőművész – Kaszás Tamás, Keserue Zsolt és Várnai Gyula – válogatott műveinek segítségével arra keressük a választ, hogyan jelennek meg a kortárs képzőművészetben a Dunaújvárosban szerzett tapasztalatok.
Fekete fény
19 July - 23 August 2019
A Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros szakmai partnerségben a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központtal Fekete fény címmel kiállítást szervez az 1999-es teljes napfogyatkozás 20. évfordulója alkalmából.
Salakház - Markus Heinsdorff kiállítása
14 June - 10 July 2019
A nemzetközi szintéren is aktív német installációs művész munkásságába a Goethe Intézet és az ICA-D együttműködésének köszönhetően júniusban Dunaújvárosban is bepillantást nyerhetünk, egy nem mindennapi kiállítás erejéig.
FERRUM - XIV. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep
14 June - 10 July 2019
Idén tavasszal ismét megrendezte a Dunaferr-Art Alapítvány az Acélszobrász Alkotótelepet. A kiállításon Cseh Lili, Erős Ágost Koppány, Gróf Ferenc és Melkovics Tamás a Dunai Vasműben készült munkái láthatóak.
Térfélcsere – a kolozsvári Centrul de Interes művészeinek kiállítása
12 April - 31 May 2019
A Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros és a Centrul de Interes 2019-ben egy csereprogram keretében két nagyszabású kiállítást rendez Térfélcsere címmel: áprilisban, Dunaújvárosban az ICA-D ad otthont a Centrul de Interes művészeit bemutató csoportos kiállításnak, augusztusban, a Kolozsvári Magyar Napokon pedig az ICA-D gyűjteményéből látható majd egy nagyszabású tárlat.
D-terv - Új nyitva tartás
6-29 March 2019
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros technikai okok miatt megváltoztatta D - terv A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója kiállításának nyitva tartását.
D-terv -
18 January - 29 March 2019, 18:00
A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója kiállítása Dunaújvárosban Dunaújvárosról - nem csak dunaújvárosiaknak.
Ablak–Zsiráf
17-21 December 2018
Az ÚJPART Egyesület kreatív műhelyében készült családi művek összbemutatója azok számára is, akik nem vettek részt az alkotómunkában - mert ha látják, jövőre biztosan nem hagyják ki a lehetőséget.
Csákány István & Robert Olawuyi: A Place Like Tomorrow
7 September - 17 November 2018, 18:00
Csákány István és Robert Olawuyi nagyszabású projektkiállításával indul az őszi szezon a Kortárs Művészeti Intézetben.
7ségek között
13-31 August 2018, 18:00
Az ÚJPART Egyesület hét veteránjának - Éri Jenő, Feltóti Sándor, Ihász János, Kiss Ervin Gábor, ifj. Koffán Károly, Móder Rezső és ROHO - rendhagyó kiállítása.
Kilátások
6 April - 23 June 2018, 18:00
A dunaújvárosi képző- és iparművészek tavaszi tárlata.
Jónás merülései - Borgó kiállítása
22 February - 24 March 2018, 18:30
Kora tavasszal két Dunaújvároshoz kötődő képzőművész kiállításának ad otthont a Kortárs Művészeti Intézet. Az Uitz Teremben a Munkácsy-díjas festőművész, grafikus Borgó (György Csaba) ószövetségi témájú triptichonjai láthatóak.
Kísérletek és illúziók - Vachter János kiállítása
22 February - 24 March 2018, 18:00
Vachter János fotográfus bemutatkozó kiállítására a Kortárs Művészeti Intézetben került sor a 3in1 tárlat keretén belül, 2005-ben. Talán sors- vagy törvényszerű, hogy az első nagyszabású önálló kiállításának is az ICA-D ad otthont.
FÉLÁRNYÉK - egy fontos gyűjtemény legújabb darabjai
19 January - 16 February 2018
Ötvözet – XIII. Acélszobrász Alkotótelep és kiállítás
15 December 2017 - 12 January 2018, 18:00
Tizenhét év szünet után, idén novemberben ismét megrendezte a Dunaferr-Art Alapítvány az Acélszobrász Alkotótelepet három fiatal képzőművész, Gosztola Kitti, Kaszás Tamás és Szalay Péter részvételével a Dunai Vasműben.
Fehér lyuk - Szíj Kamilla kiállítása
3 November - 8 December 2017, 18:30 - 18:00
„…olyasmit próbálok meg létrehozni, ami ahhoz hasonló, mint amikor felnézek a csillagos égre. Ott sem konkrét történeteket látok, hanem a konkrétumokon túllátva bóklászom, gondolkodom és ilyen típusú képek létrehozására törekszem.” (Szíj Kamilla)
János Brückner – Extreme Presence
8 September - 20 October 2017, 19:00 - 18:00
„I stage emptiness. I turn absence to presence. Default, dis-identified and inhuman emptiness. It is the vacuum, which is filled with the experience of re-discovering our own thoughts in this emptiness. I am looking for failures which are holes on the suspected texture of meanings that cover everything around us, through them we can look behind our own stereotypes and escape the ghetto of identity.” (János Brückner)
Női napozó
14-22 August 2017
Augusztus 14-től 21-ig egynapos pop up-kiállításokat rendez az Újpart Egyesület a Kortárs Művészeti Intézet Pincegalériájában. A Női napozó című tárlatsorozat az Újpart kötelékében alkotó nyolc nő munkáiból nyújt könnyed, nyári válogatást mindössze egyetlen napig látogatható egyéni kiállítások formájában.
AZ AUTIZMUS MINT METAFORA
10 June - 4 August 2017
A Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros és a székesfehérvári Szent István Király Múzeum közös kiállítást szervez „Az autizmus mint metafora” címmel 2017. június 10. és augusztus 4. között.
Fejér Megyei Tárlat
27 April - 26 May 2017
Közös kiállításon mutatják be legfrissebb alkotásaikat a Fejér megyei képző- és iparművészek. Megnyitó: 2017. április 27. csütörtök, 18 óra. A kiállítást Aknai Katalin művészettörténész nyitja meg.
Ha ez a szívem, hát röhögnöm kell...
10 March - 13 April 2017
Kora tavasszal a Pincegalériában Kurucz Zsófia műveit tekintheti meg az ICA-D közönsége. A fiatal dunaújvárosi képzőművész Pécsett, textil szakon folytatott művészeti tanulmányokat, jelenleg Budapesten a Képzőművészeti Egyetemen képzőművészet-elméletet tanul. A kurátori és a művészpályán szimultán útnak induló alkotó tehát a teória és a praxis oldaláról egyaránt foglalkozik kortárs képzőművészettel.
Balla Attila kiállítása
10 March - 13 April 2017
Balla Attila kiállítása lehetőséget teremt arra, hogy mind a szakma, mind a közönség átfogó képet kapjon a művész munkásságáról, alkotói korszakairól és a magyar gesztusfestészet egy sajátos, mindenkit magával ragadó, erőteljes formájáról.
Lélekfestészet – Birkás István 70
20 January - 25 February 2017
A Munkácsy-díjas festőművész tekintélyes életművéből válogat a friss kutatásokon alapuló, új hangsúlyokat felmutató retrospektív tárlat, a korábbiaktól eltérő kurátori nézőpontot érvényesítve.
miazábra – Dunaújvárosi Képző- és Iparművészek Tárlata
21 October - 18 November 2016
Két év után újra közös kiállításon mutatják be legfrissebb alkotásaikat a dunaújvárosi képző- és iparművészek.
Lőrinc Borsos – nonentity
16 September - 8 October 2016
“There will be no colours now. Just black. Glossy black. And peacocks, astronauts, earthquake and whirlwind. Things and events against the black background of nonentity. Tribute to the insignificants of this world who have been found worthy of encountering the absurd.”
Kapufa – Futball a kortárs magyar képzőművészetben
26 May - 30 July 2016
Kiállító művészek:
Baranyai Levente | Borsos Lőrinc | Braun András | Csáki László | El-Hassan Róza | Erdei Krisztina | Esterházy Marcell | Felsmann István | Ferenczi Róbert | Gerber Pál | Gerhes Gábor | Hecker Péter | Horváth Tibor | Igor és Ivan Buharov | Karácsonyi László | Kelemen Dénes Lehel | Keserue Zsolt | Komoróczky Tamás | Révész János | Nagy Kriszta x-T | Nemere Réka| Pintér Gábor | Tibor Zsolt | Tollas Erik | Szalay Péter | Szirmai Norbert | Szöllősi Géza | Szűcs Attila | Várnai Gyula
Baglyas Erika kiállítása
14 April - 13 May 2016, 18:30 - 18:00
Április közepétől látogatható Baglyas Erika kiállítása a Kortárs Művészeti Intézet Kistermében és a Pincegalériában.
The Shape of Colour – Gál András kiállítása
14 April - 13 May 2016, 18:30 - 18:00
Áprilisban a Kortárs Művészeti Intézet a majd százéves történettel rendelkező monokróm (egyszínű) festészetre fókuszál az irányzat egyik legfontosabb hazai képviselője, Gál András festőművész kiállításával.
VAS/MŰ - A DUNAÚJVÁROSI ACÉLSZOBRÁSZ ALKOTÓTELEP NÉGY ÉVTIZEDE
11 March - 8 April 2016, 18:30 - 18:00
Az Acélszobrász Alkotótelep és Szoborpark a hatvanas években kialakult alkotótelepi mozgalmak folytatásaként jött létre és 1974-től egészen a 2000-es évekig meghatározó fóruma volt Dunaújváros kulturális életének. Tizenkét alkalommal került sor a szimpóziumokra, összesen ötvenkét hazai és nemzetközi művész szereplésével. A Duna-parti szoborpark egész Európában egyedülálló látványosság, e különleges és értékes művészeti örökség gondozásának fontosságára a Kortárs Művészeti Intézet most nyíló kiállítása is fel szeretné hívni a figyelmet.
Zárt kert - Martinkó Márk kiállítása
5 February - 4 March 2016, 18:30 - 18:00
Martinkó Márk dunaújvárosi fotográfus 2007-ben kezdett komolyan foglalkozni a fotózással, 2012 óta tagja a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának. Erős konceptuális hátteret épít sorozatai mögé, a választott helyszín, a világítás, és a formai elemek mind gondosan tervezettek. Nem a pillanatnyi jelenetekre koncentrál, hanem sok esetben a szó szoros értelmében felépített képekben gondolkozik. Dunaújvárosi gyökerei művészetében is visszaköszönnek.
Cápa és más konzervek - Karácsonyi László kiállítása
5 February - 4 March 2016, 18:00
A festő szakon végzett Karácsonyi László, vagyis Les Xmas (Leslie Christmas) ösztönszerűen válogat a műfajokból, nem téve különbséget a tradicionális és az újszerű között. A művészettörténet ikonikus alkotásait önfeledten dolgozza át vagy ötvözi a a kortárs tárgykultúra elemeivel. Gyakran hoz létre objekteket, gyerekjátékokból épít kompozíciókat, a humort sem nélkülözve.
A Kortárs Művészeti Intézetben rendezett első önálló kiállításán Karácsonyi László videómunkáiból, festményeiből, objektjeiből látható izgalmas és játékos válogatás, annak a fesztelen kreativitásnak a jegyében, mely művészetét alapvetően jellemzi.
Unsettled Affairs of Women
4 December 2015 - 22 January 2016, 18:00
Exhibiting artists: Emese Benczúr | Eszter Biró | Borbála Blahó | Mária Chilf | Márta Czene | Marianne Csáky | Lili Cseh | Ágnes Eperjesi | Andrea Fajgerné Dudás | Viola Fátyol | Luca Gőbölyös | Viktória Hitka | Mariann Imre | Patrícia Jagicza | Patrícia Kaliczka | Zsófia Keresztes | Anna Kiss | Olga Kocsi | Zsuzsa Moizer | Ágnes Éva Molnár | Kriszta x-T Nagy | Noémi Páhi-Fekete | Eszter Ágnes Szabó | Hajnalka Tarr | Kata Tranker | Villő Turcsány | Ágnes Verebics
EVERYONE HAS RIGHT / SCALES – NEMES MÁRTON ÉS SZINYOVA GERGŐ KIÁLLÍTÁSA
22 October - 19 November 2015, 18:00
Nemes Márton és Szinyova Gergő első közös kiállításának gondolatát a többéves, közös műteremben eltöltött munka inspirálta. Mindkettőjük festészeti praxisára jellemző az anyagokkal való kísérletezés, a réteges építkezés, a szórt festék alkalmazása, melynek fő eszköze az airbrush és az ipari kompresszoros festékpisztoly. Párhuzam figyelhető meg abban is, ahogy az anyag és a technika vizsgálata során felerősödik a színek szerepe, illetve a festészeti folyamatok eredményeként indukálódik egy erős, absztrakcióhoz köthető attitűd. Alapvető különbségek rejlenek viszont a hasonló minőségek eléréséhez vezető utakban, illetve magához a festészethez mint médiumhoz való hozzáállásban. A Kortárs Művészeti Intézetben megvalósuló kiállításuk ezekből az összecsengésekből és eltérő nézőpontokból igyekszik impulzív tematikát építeni.
Decennium - Exhibition of the ÚJPART Association
18 September - 9 October 2015
The Dunaújváros Association of Fine and Applied Artists - called ÚJPART [NEW BANK] - was founded ten years ago.
VAKÁCIÓ-SZIMULÁTOR
19 June - 31 July 2015
A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben akkor is nyaralhat, ha egyébként nem lenne rá módja!
PICK PAKK – Nyári poggyász az ICA-D műtárgyraktárából
5-12 June 2015
„Azok a helyek, ahova vágyunk, mindig több tért foglalnak el az igazi életünkben, mint az a hely, ahol tényleg vagyunk.” (Marcel Proust)
A lét bizonyítékai - Duliskovich Bazil kiállítása
3 April - 15 May 2015
Duliskovich Bazil 1969-ben született a kárpátaljai Nagyszőlősön. Az Ungvári Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola elvégzése, majd rigai tanulmányútja után a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán tanult, és részt vett az Egyetem posztgraduális képzésén. 1991 óta Budapesten él és dolgozik. Műveit számos egyéni és csoportos tárlaton, többek között Rómában, Bécsben, Berlinben, Stuttgartban, Párizsban és Moszkvában is kiállították.
Levegőt!
7-20 March 2015
Természetes válogatás a Kortárs Művészeti Intézet kollekciójából.
Emotional Blackmail - István Betuker's exhibition
30 January - 27 February 2015
István Betuker was born in Satu Mare in 1984. Founding member of the Romanian contemporary art platform called Bazis since 2007. In 2006 Erasmus Scholarship in Italy Macerata , and two years later he was rewarded with Moet Hennessy & Louis Vuitton Prize in Paris. In 2012 a DLA-Scholarship in Berlin... He is a wandering painter who lives and works in Cluj.
Dunaújvárosi szlaloM
21 November 2014 - 16 January 2015
Két év után újra közös kiállításon mutatják be legfrissebb alkotásaikat a dunaújvárosi képző- és iparművészek.
Péter Szalay - "I am looking for a human"
17 October - 14 November 2014
The title of Péter Szalay's solo exhibition refers to Diogenes of Synope: he used to stroll about in full daylight with a lamp. and when asked what he was doing, he would answer, "I am just looking for a human".
Szabad/Idő - Free/Time
12 September - 10 October 2014
ICA-D, Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Vasmű út 12. www.ica-d.hu, 06-30-229-7680
Megnyitó: 2014. szeptember 12. 18,00 óra
Megnyitja: Petrányi Zsolt Ph.D. művészettörténész
haladék - Nemes Ferenc kiállítása
1-22 August 2014
Nemes Ferenc Dunaföldváron született 1949-ben. A nyolcvanas évek elejétől Csiky Tibor köréhez, a Rend-Rendszer Csoporthoz tartozik. Művészete szoros kapcsolatban áll a tudománnyal és a filozófiával: művei középpontjában kezdetektől a többváltozós rendszerek törvényszerűségeinek elemzése áll.
ErőtérEtűdök - Móder Rezső kiállítása
1-22 August 2014
Az idén 60 esztendős, Munkácsy-díjas Móder Rezső ErőtérEdűdök című kiállítása a művész legfrissebb, kisméretű festményeire épül. A grafika hatását keltő olaj-vászon alkotásokon keveredve-összekuszálódva jelennek meg a régi és új dimenziószimbólumok, ilymódon a művek nem csak Móder jelenlegi praxisába nyújtanak betekintést, hanem (tér)képet adnak a teljes alkotói pályájáról.
Lábadozó kék - Kiss Ervin Gábor kiállítása
1-22 August 2014
Kiss Ervin Gábor virágcsendéleteinek, napfényes folyóparti tájainak harmóniáját hátra hagyva a Lábadozó kékek című kiállítás a 2014-ben Pro Cultura Intercisae díjjal jutalmazott művész olyan festményeit és kollázsait mutatja be, melyek – ahogy arra a cím is utal – nem nélkülözik a rá jellemző líraiságot, ám a valósággal az eddigieknél kevésbé önfeledt viszonyt ápolnak.
The Future is Today
16 May - 13 June 2014
The Institute of Contemporary Art in Dunaújváros invited Chimera-Project to curate an exhibition at ICA-D, and...
nap, éj, egyenlőség - Várnai Gyula kiállítása
21 March - 25 April 2014
Várnai Gyula Munkácsy-díjas dunaújvárosi képzőművész kiállítása
A BOJTOSÚSZÓS HAL, AZ ÉLŐ KÖVÜLET - Roskó Gábor kiállítása
21 March - 25 April 2014
Roskó Gábor Munkácsy-díjas képzőművész kiállítása
Makulafília - Hibaista fotókiállítás
14 February - 14 March 2014
A hibaizmus kortárs fotográfiai jelenség: könnyed, hibaalapú experimentális stílusirányzat.
DEVELOPMENT - Press Photographer Antal Wormser’s Imprints of Time 1957–1981
7 February - 7 March 2014
In 2007 Antal Wormser (born in Budapest, 20 April 1931) donated several thousand negatives to the Hungarian National Museum.
Kósa János: Jövőkép-makett
13 December 2013 - 31 January 2014
Jövőkép-makett - Kósa János kiállítása
FEJÉR MEGYEI PÁRLAT
19 October - 15 November 2013
A több mint fél évszázados múltra visszatekintő Fejér Megyei Őszi Tárlat kétévente, Székesfehérváron és Dunaújvárosban felváltva kerül megrendezésre – idén az utóbbin van a sor.
ROHOIZMUS – A kézhezállóvá formáltak elengedése
13 September - 4 October 2013
"A tárlat kapcsán meghatározó szó a „játék”, hiszen nem egy (művészet)tudományos vizsgálódás eredménye jelenik majd meg a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet falai között, hanem egy szabad ötletekből, olykor kissé vicces, máskor talán kicsit kockázatos kísérletezésből összeálló műtárgykollekció.” Fehérvári Tamás, a kiállítás kurátora
Az ICA-D augusztusban zárva van
5-31 August 2013
Augusztusban nyári szünetet tart az ICA-D. Szeptemberben kezdünk újra!
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 2013 / ARITMIA_2013 - A fiatal festőnemzedéket bemutató reprezentatív kiállítás
22 June - 2 August 2013
A kiállítókról kijelenthető, hogy reprezentálják a magyarországi festészet jelenlegi felemás helyzetét. Ők azok, akik már nem csak a YBA (fiatal brit művészek), vagy a lipcsei iskola hatását ismerik és mutatják, hanem pályájuk elején szembesülni kénytelenek a hazai belső piac összeomlásával, ugyanakkor látniuk kell azt is, hogy Kelet-Európában sikeres művészi stratégiák épülnek fel és kapnak egyre nagyobb teret. Ők azok, akik már nem csak a hagyományos művészeti centrumokból származó információkból merítenek inspirációkat, hanem látják, hogy elemi érdekük, hogy saját kultúrájuk és élményanyaguk immanens része legyen művészi koncepciójuknak.
Radák Eszter: Don't worry!
10 May - 14 June 2013
"Mélyen demokratikus művek ezek, áthatva azzal a meggyőződéssel, hogy a kortárs festészet élvezete nem kiváltság, s a jó képnek nem cáfolata, hanem ismérve a közérthetőség." (Révész Emese) (Kép: Stipi-stopi, ez az én helyem", 100x150cm, olaj/vászon, 2012)
Visszapillantás – válogatás a Kortárs Művészeti Intézet gyűjteményének ritkán látható darabjaiból
10 April - 3 May 2013
Ritkán látható művek az ICA-D gyűjteményéből: a művészet történetének korábbi időszakaira visszapillantva már látható, hogy a gyűjtemény birtokában lévő, az 1970-es, 80-as és 90-es években készült, jelentős alkotóktól származó kiváló művek milyen tradíciókban gyökereznek, illetve milyen későbbi művészeti fejleményeket határoznak meg. A kiállításon szereplő alkotók: Birkás István, Bukta Imre, El Kazovszkij, Ézsaiás István, fe Lugossy László, Friedrich Ferenc, Gémes Péter, Gerzson Pál, Klimó Károly, ifj. Koffán Károly, Konkoly Gyula, Kopasz Tamás, Lovas Ilona, Pauer Gyula, St.Auby Tamás, Tölg-Molnár Zoltán. (Kép: Friedrich Ferenc: Vastörvény (Apám könyve), acél, 1999)
RAJCSÁNYI ARTÚR: AZ ÚT VÉGE
1-22 March 2013
"2002-ben jártam végig a Camino-t. Megpróbáltam alkotói módon dokumentálni az utamat. Eddig valahogy nem gondoltam a képek bemutatására, most viszont egy sajátos alkalomból kiállítás nyílik belőle." R. A.
PERFORÁCIÓ - DUNAÚJVÁROSI FOTOGRÁFUSOK
1-22 March 2013
Kiállító művészek: Csikós Árpád, Feltóti Sándor, Holhos Tamás, Kaszás Tamás, Martinkó Márk, Moró Máté, Páhi-Fekete Noémi, Vachter János (Kép: Martinkó Márk munkája)
A Mezőföld Természetfotó Egyesület kiállítása
1-22 March 2013, 18:00 - 18:35
A mi világunk, 2013. Kiállító fotósok: Dr. Almási István, Bartos Imre, Bíró Ágnes, Dr. Somorácz Áron, Dr. Somorácz György, Fabó Ferenc, Farkas Sándor, Frigyer Szilvia, Hollósi Zoltán, Klép Sándor, Kovács Sándor, Kovács Lajos, Krizák István, Oroszi Zoltán, Oszkó Ferenc, Rónai Gábor
Jelenleg nincs kiállításunk
28 January - 20 May 2013
A következő kiállítás időpontját hamarosan közé tesszük a weboldalunkon és a facebook oldalunkon.
Világosan itt áll! Az FKSE éves kiállítása
10 November 2012 - 12 January 2013
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület idei éves kiállítását a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben rendezi meg. A tárlat vezérelve az FKSE kortárs művészeti pozícióinak feltérképezése és meghatározása.
Az FKSE művészei általános, akár specifikusabb kérdés-, érdeklődési kör, illetve egyéb gondolati egyezés alapján alakítottak ideiglenes csoportosulásokat azokkal a tagokkal, akikkel valamilyen közösséget éreztek.
Dunaújvárosi Képzőművészek Kollektív Tárlata
17 September - 20 October 2012
JÖN! JÖN! JÖN! A Dunaújvárosi Képzőművészek Kollektív Tárlata!
RUDAS GRAFIKA 2012 és „Máshogy mondom, Furcsa módon…”
16 June - 27 July 2012, 19:00 - 18:00
A Rudas KSzSzK Grafika szakmacsoportjának éves szakmai kiállítása az ICA-D-ben. A „Máshogy mondom, Furcsa módon…” című kiállításra a diákok kedvenc zeneszámaikra, azok inspirálására alkottak fényképeket.
Kreatív kísérletek 4.
4-2 April 2012, 17:00 - 20:00
Dr. Kiss Árpád gyógyszerész évekig Kelet- Afrikában dolgozott, szemtanúja volt az AIDS terjedésének. Könyveket fordított angolból, elsősorban afrikai íróktól. Jelenleg a legsúlyosabb fertőző betegség, a malária gyógyszerének , a kininnek a kultúrtörténetét kutatja. Április 4-én, szerdán, ő lesz a vendégtanár a Kortárs Művészeti Intézet Kreatív kísérletek című alkotóműhelyében. Szabó Ádám Vírus című művéről osztja meg gondolatait a résztvevőkkel.
Kreatív kísérletek - kiállítás és múzeumpedagógiai programsorozat
9 March - 27 July 2012
Kreatív Kísérletek címmel folytatjuk 2012-ben a tavaly nagy sikerrel lezajlott Kreatív Töltet című programunkat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D).
Moizer Zsuzsa: Az emlékezés útja – Passage
13 January - 24 February 2012, 18:00
A kiállítás Moizer előző művészeti korszakaiban gyökerezik, azonban a festményt és a rajzot felváltja, illetve kiegészíti a plasztika. Moizer a Kortárs Művészeti Intézet három kiállítóterében három (hajót, kutyát és házat ábrázoló) szobrászati művet állít ki, mindegyiket a terek adottságainak megfelelő installáció keretében bemutatva. A szobrok - korábbi műveihez hasonlóan - a személyes élet belső világára utalnak, s művészi megformálásuknak köszönhetően többféle olvasatra adnak lehetőséget. MEGNYITÓ: JANUÁR 13. PÉNTEK, 18.00
Heavy Industry
5 November - 9 December 2011
The „primary”, art history aim of the exhibition titled Heavy Industry is to collect again and with the help of contemporary documents (invitations, posters, photos, films) to contextualise the legendary, 1989 Blue Steel exhibition.
Dunaujvaros Photobiennial 2011
10 September - 14 October 2011, 11:00 - 18:00
The third Dunaujvaros Photobiennial will be opening on 10 September 2011. The several exhibitions aim to present a brand new generation of Hungarian photographers to those who are interested in this field of art. (Illustration: Iván Ádám: Zoo Budapest, 2011)
ARITMIA_2011
18 June - 29 July 2011, 19:30
In the 1990s the Institute of Contemporary Art – Dunaújváros organized the contemporary arts festivals named ARITMIA repeatedly. The central event of the one-day series used to be an opening of a contemporary art exhibition that was supplemented by contemporary music, literature and other programs. In 2011 the ICA-D organizes ARTITMIA again which is the only festival-type event of high culture in the life of the city of Dunaújváros.
AgriCulture
29 April - 10 June 2011, 18:00
In Hungary from the beginning of the sixties to the end of the seventies agriculture appeared in public mind not only as a pillar of economy but also as an integral part of culture. By now the topic of agriculture has disappeared not only from culture but also from the public mind. The project titled AgriCulture would like to spotlight agriculture again viewing it from historical and contemporary artistic perspectives.
Creative Charge
29 April - 10 June 2011, 18:00
An exhibition of the works made during the last semester in the Creative Charge workshop. Here the young people can show their development and their field of interest to the city’s audience.
Local transport
18 March - 22 April 2011, 18:00
Out of the films of Zsolt Keserue (born in 1968) the ICA-D organizes a classic movie show titled Local transport in the basement gallery. Out of the films of the artist who has long been making films we selected the ones that are about or were inspired by Dunaújváros.
Transparency - An exhibition of Anna Kiss
18 March - 22 April 2011, 18:00
In the paintings of Anna Kiss, floral ornamentation and Art Nouveau decorativeness are combined with the architectural and natural sites of Dunaújváros.
Aladár Gáspár: Painting-objects
18 March - 22 April 2011, 18:00
The plastic collage à la Gáspár appears this time not only as an image making component of the well-known panel paintings but also in the form of individual sculptures.
This side of Tüke, beyond the Danube. The Approach-file: Approach Art Association 1995-2010.
11 February - 11 March 2011, 18:00
An exhibition of the Approach Art Association from Pécs.
Opening event: 11 February, 2011, 18.00 pm
Speech by: Márta and Jenő, two rural culture tycoons from the countryside
MÁRIA CYRANSKI ”Retrospective” and KÁROLY KOFFÁN Jr. ”Beam of Light from the Side”
28 January 2011 - 11 December 2010, 18:00
Sculptor Mária Cyranski and artist, graphic artist Károly Koffán Jr. greet Dunaújváros with the joint exhibition of their works and at the same time Dunaújváros welcomes the two seventy-year-old artists by organizing the exhibition.
Erik Mátrai: LUX
7 January - 5 February 2011, 18:00
The material of the exhibition of Erik Mátrai is light. The presentation in Dunaújváros offers a special experience for visitors, since the artist creates specific lighting conditions in smoke-filled spaces.
CONSTELLATION
10 September - 22 October 2010, 18:00
In keeping with tradition, the biennial exhibition of fine and applied artists related to Dunaújváros will be organized again this year by the Institute of Contemporary Art. The ICA-D still considers its important task to ensure a continuous presence to local artists.