KINEDOK - SZABAD SZEMMEL: Mit lehet tenni?
Esemény | 2024. november 19. 17:00
Željko szakszervezeti vezető egy járműgyártó vállalatnál. Helyettese egy nagy nyilvános tüntetés után öngyilkos lesz, ő pedig őrlődni kezd a barátja halála miatt érzett bűntudat és munkatársai elvárásai között; utóbbiak ugyanis azt szeretnék, hogy álljon az élére a sztrájknak, amely megakadályozná, hogy a kormány csődbe vigye a vállalatot.
Városunk jelenére vetítve kínzóan aktuális történettel folytatódik a Szabad Szemmel sorozata: a Mit lehet tenni? című horvát dokumentumfilmet vetítjük a Kortárs Művészeti Intézetben november 19-én, kedden – figyelem, a téli időszámításra tekintettel 17 órától.
A KineDok idei válogatásában szereplő film paradigmatikus kelet-európai történet a rendszerváltás nagy veszteseiről: azokról a munkásokról, akik aktívan részt vettek a szocializmus lebontásában, ám az új társadalmi rendhez már nem tudtak alkalmazkodni.
Goran Dević filmjének kamerája tíz éven át (!) követi a szakszervezeti tagok küzdelmét, így tanúja lesz annak, ahogy szemünk láttára fokozatosan eltűnik a munka világa.
A film előzetese az alábbi címen érhető el!
A vetítés után szokás szerint kötetlen műhelybeszélgetést tervezünk a látottakról – az esemény nyitott, minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A belépés díjtalan!