Asztalos Zsolt a kilencvenes években Magyarországon kibontakozó neokonceptuális művészet szemléletmódjában alkot. 1993–1999 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakos hallgatója volt, majd 2000-ben szerezte meg mesterszakos diplomáját. Egyéni kiállításokkal 2000-től szerepel Budapesten és külföldön. 2007–2010 között Derkovits-ösztöndíjban részesült, 2013-ban Kilőtték, de nem robbant fel című projektjével képviselte Magyarországot az 55. Velencei Képzőművészeti Biennálén. 2014-ben a debreceni MODEM-ben egyéni kiállítással jelentkezett Két hidrogén közösbe adta elektronjait címmel. Ettől kezdve egyre jellemzőbb, hogy alkotóművészeti tevékenységében a tárgyakat, objekteket és fotókat szertár-, raktár- vagy műhelyjellegű installációs rendszerbe foglalja. 2020-ban a BTM – Kiscelli Múzeum templomterében nyílt meg nagyszabású, Emlékmodellek című kiállítása.

Témaválasztása változatos médiumhasználattal – objekt, fotó, videó, installáció, interjú, szöveg – párosul. Videómunkáiban a fotószerűség és az állókép dominál, objektjeit gyakran kísérik a tárgyakról készült, önálló értékű fotóművek. A tudományos modellezés, a megismerés és annak nyelvi vonatkozásai, a művészeti és nyelvi konstrukciók vizsgálata áll több mint húszéves alkotói tevékenységének középpontjában. Munkái a posztmodern gondolkodásból és szemléletmódból fakadó történelem- és múlttapasztalatról tanúskodnak, a történelmi narratíva viszonylagosságát hangsúlyozzák, az egyéni emlékezet megragadhatóságának a korlátaival szembesítenek.

Az utóbbi körülbelül tíz évben érdeklődése folyamatosan a kogníció, a mentális megismerésrendszer felé irányul – ezt foglalja össze a Töredékes emlékezet című kiállítás. Mind a tudományos megismerés, mind az emberi emlékezés vizsgálatában Asztalos Zsolt nagy szerepet tulajdonít a (vizuális) reprezentáció megismerésben betöltött funkciójának. Jellegzetes módszere a helyzetteremtés, rámutatás, kevésbé a történeti adatok feltárása és pontos analízise, hanem inkább a reprezentációk, (gondolkodási és vizuális) modellek és konstrukciók utóélete, a mögötte megbúvó, nehezen felfejthető emberi érzelmek kiállítása. A művész nem azonosít, kimond, hanem helyzetet teremt: azt már a látogatónak kell – személyes érzelmein, emlékein átszűrve – „megfejtenie”.

A Töredékes emlékezet című kiállítás a kulturális és tárgyi emlékezetre, a traumadiskurzusokra hívja fel a figyelmet. Kiindulópontja a fragmented memory pszichológiából kölcsönzött – a kiállításban töredékes emlékezetként lefordított – fogalma, mely emlékezetzavarban az egyén nem tudja az emlékeket önéletrajzi (epizodikus) emlékezetéhez társítani, az emlékek érzelmi és személyes tartalma nem kapcsolódik össze az emlékezet többi részével. A kiállítás szándéka, hogy a korábban különböző módon kiállításokon bemutatott és installált tárgyakon, fotókon, videókon keresztül az emlékezet töredékes, a múlthoz való hozzáférés problematikus jellegét hangsúlyozza, és az életmű utóbbi tíz évének munkáját egyetlen összetett projektként láttassa.

A kiállítás szűkös anyagi kerete miatt az olcsó barkács- és újrahasznosított anyagok alkalmazásával új lehetőségek kínálkoztak a művész és a kurátor számára. Az installációk különböző módjai – posztamens-sziget, földre helyezett táblák, falon végigfutó konzol, stb. – ugyanolyan fontos részei a műveknek, mint maguk a képek és objektek: a befogadás módját és így az egyéni jelentésalkotást befolyásolják.