Horváth Árpád: Conspiracy Series, 2011

     A projekt azokat, a hétköznapjainkban megjelenő katasztrófákat vizsgálja, amelyek időről időre felütik a fejüket a médiában, majd amilyen gyorsan port kavarnak, azzal a lendülettel a feledés homályába is vesznek.
Átemelhetőek és alkalmazhatóak-e ezeknek a tragédiáknak elemei és a hozzájuk kapcsolódó média szenzáció a képzőművészetben vagy akár az alkalmazott művészet területein, állítható-e, hogy ez megtehető? Létezik az etikai felelősség, ami ezt meggátolja? Van-e egyáltalán etikai felelősség?
    Sorozatomban olyan eseményeket elevenítek fel, amelyek széles körű médiavisszhangot váltottak ki a maguk idejében. Olyanokat, amelyek továbbgondolásra alkalmasak. Az általam kiválasztott események természetüknél fogva lehetőséget adnak arra, hogy eltérő értelmezésben más-más jelentőséget tulajdonítsunk nekik. Ez abból adódik, hogy a különböző médiumok különböző felhangokkal, összefüggésekben tárták a tényeket a nagyközönség elé. Ez természetesen alkotóként feljogosít, hogy a saját értelmezésemben is állást foglaljak és a bevezetőben megemlített etikai határokat is kitoljam. Ezzel a lehetőséggel élve fogalmazom át katasztrófáimat, provokálva a figyelmet. Megpróbálom az álló- és a mozgókép eszközrendszerét szintetizálni, hatásmechanizmusukat ütköztetni vagy felerősíteni, gyengíteni, vagy éppenséggel zavart kelteni.
     Mindben az a közös, hogy az esemény hátterében tisztázatlanok a körülmények. A hallgatóra, nézőre van bízva, mit gondoljon, és hogyan rakja össze a saját verzióját. A konspirációs lehetőség felülírja az etika fogalmát. A katasztrófák tisztázatlan körülményeik miatt az idő elteltével még inkább legendákká válnak. A gyász, a felháborodás, a megrendültség, az áhítat, a hit mind átértékelődik és a katasztrófa „eseménnyé” silányul. Eljön az a pillanat, amikor a legpregnánsabb és legemlékezetesebb motívumok maradnak már csak a katasztrófák nyomán, mentesen minden érzelemtől, szabadon felhasználhatóan.