Megnyitószöveg Nemes Ferenc Haladék című kiállításához

 
Egy hete sem volt, hogy Nemes Ferencet – akinek művészetét ismertem –, két korábbi kiállítását megnyithattam, meglátogattam dunaföldvári műtermében. Mit műtermében? Mindig bővülő udvarházában, pajtát-istállót-galériát, asztalos-lakatos-gépipari műhelyt, szerszám- és műtárgyraktárt magába foglaló épületegyüttesében.

Ahogy nem lehet leírni a helyszínt, úgy definiálhatatlan Nemes művészete. Nem tűri a skatulyázást, a kategóriákat. A szanaszét heverő művek fele sem volt befejezett, ezeken dolgozott. A félkész alkotásoknak vagy volt címük, vagy nem, vagy pedig éppen változott az azonosító bélyeg. Nemesnél minden változásban van, mivel egy nyughatatlan művészről van szó, aki az ismertet ismeretlenre cseréli, aki a megszokottat újra definiálja, parafrazeálja, a hétköznapi tárgyat átlényegíti, szimbolikával ruházza fel a köznapit és új kontextusba helyezi a részleteket. Sokszor repetícióval, ritmikával él, egy-egy munkán belül szerialitásra törekszik, ezen belső sorozatok során kicsinyít-nagyít, kiemel és elrejt, a szó virtuális és fizikai értelmében mozgásba hozza a műtárgyat, pulzálásra kényszeríti a stabilt, a statikust, a mozdulatlant. Festményei, fali plasztikái, domborművei részben a mintáról, a Pattern Painting hagyományairól és motívumkezeléséről szólnak, míg szobrai, objektjei, installációi az új-konstruktivizmusra hajaznak, miközben párhuzamosan alkalmazza az Arte povera, azaz a szegény művészet és az objet trouvé, azaz a talált tárgy fogalmakat konceptualista látásmódjának kontrollja segítségével. Nála művészet és tudomány párban jár. Ő az egyetlen hazánkban aki művészetében már több évtizede kivételes szerepet biztosít az interferencia jelenségének, a többváltós rendszereknek, a fizikai és matematikai törvényszerűségeknek. Nemes tehát tudatosan építkezik, ez nem lehet véletlen, hiszen faipari technikumi végzettsége után a Szentpétervári (akkoriban Leningrádi) Erdészeti Akadémián tanulta meg a pontos fogalmazásmódot, a mérnöki precizitást.

Ma délután láthattam a műértő módon rendezett kiállítást. A kiállítási anyagot azért kellett kellet újra megnéznem, mert más volt az eredeti szándék, a tárgyválogatás, a térhez idomuló szelekció procedúrája, és más a végeredmény: a falra és a térbe tett művek végleges sora. Topologikus toldozás I-II. munkáin a papírra vitt krétával viszi fel a motívumokat a Penrose-féle csempézés mintájára. Rendszerének hullámzó hálózata ismétlődik, majd lazán és finoman megbontja a konstrukciót. A kiállítás rendezőjének, Heritesz Gábornak ajánlotta azon művét, melyen egy, a Dunából kiemelt lelet látható, ami nem más, mint egy vízimalom fogaskerekének fossziliája. Ez az ősi maradvány a pici, üveges kukkolónyíláson keresztül osztódik, balra-jobbra rendeződik. Sértett hálózata ugyanúgy mahagónifából készült, mint több, itt szereplő alkotása. Esetünkben a fa sorjázó, barázdált ritmusa megtörik, egy jobbra záródó kétharmados mezőben kihajlik. Az időről általában művének korongján 11 db homokóra járja az útját, melyek pozíciójától függően a zöld-piros-kék-lila homokszemcsék aláperegnek. Játékosan bár, de kegyetlenül figyelmeztet az elfolyó, elmúló időre, „az eltűnt idő nyomában” jár, bár ezt a folyamatot még a művészi intenció sem tudja megállítani. Szimbolikája több lehetőséget sugall, bárki számára más- és másképpen értelmezhető. Mutánsa és Hangsúlynövelője nem más, mint klasszikus súlyok költői átiratai, hiszen a fatestekbe újabb és újabb súlyokat ültet / applikál. Triptichonja a tárlat legütősebb alkotása. A mű hármas oltárként nyílik ki, tárja szét szárnyait, hogy aktuális gazdaságpolitikai üzeneteket közvetítsen.A Jegybankjegyszeletelő szárnyban – a „komámasszony hol az olló” helyett – nem kell keresgélnünk az ollót (több mint tucatnyi van), azok párba állnak, párkapcsolatokat létesítenek, elzárkóznak és kitárják/mutogatják öleiket, támadnak és védekeznek, ragozhatnám, de a legfontosabb momentum az, hogy negyedelve felvágják a szabadkőművesek jelképével ékesített amerikai egydollárost. A középső elemben, a Kamathabverőben rugók, expanderek táncolnak, miközben a konyhai háztartások egyik legegyszerűbb eszközével, azaz habverőkkel vannak kispanolva. A kamatok nőnek, a feszültség úgyszintén, hogy a banki világ pedig a kezeit vagy pedig könnyeit dörzsöli-e, azt majd az idő dönti el. A Tőzsdetömörítő szárnyban az egydolláros a tolómérő szorításába kerül, bár pontosan tudjuk, hogy a világ piacain ötször több pénz forog, mint amire fedezet van. Kazohíniája  Szathmári Sándor regényére utal, úgy építkezik, ahogy a („idézőjelben mondom”) szabályos és szabálytalan, rendes és rend nélküli társadalmak. Fraktál ömlenyén a szilánkos motívumok, bordák, járatok túlcsordulnak, egészen annyira, hogy a mű jobb fele a teher alatt kinyilik. Az Arányos igazsága hasonlóképpen építkezik, arra az elvre utal, amit pécsi kiállításán már bevezetett, ahol mázsákat helyezett egymásra. Mindegyik, piramisként tornyosuló mázsa a felette levő súlyát mérte, míg a legalsó összeadta azokat. Esetünkben a karos mérlegek hintáznak, mérik a mérhetetlent, mérik egymást, miközben az egyik bal oldali serpenyőben, teljesen lehetetlen módon, egy felfújt lufiról kiderül, hogy a levegőnek is van esélye arra, hogy „nyomatékot adjon” a, minek is, a semminek. Egypartú folyamáról mondta, hogy a horgászok úgy tartják, minden folyó egypartú, csak van, ahol a meder nedvesebb. Veszelszky Bélának ajánlott műve a mesternek azon következetességére utal, ahogy a művész tíz év kihagyás után is képes volt ott folytatni, ahol abbahagyta. Sotonak címzett fali képén pedig a függőlegesen futó fabordázat negatívja festett, ezek tükröződnek a háttérben, „tükör által homályosan”.

Nemes Ferenc a lehetetlen helyzetek, a kivitelezhetetlen együttállások, az abszurd szituációk feltalálója, megörökítője. Képes a művészet fogalomkörébe  bevonni a hétköznapi használati tárgyakat, az egyszerű konyhai eszközöket,  műszaki szerszámokat, alkatrészeket olyan módon, hogy azok elvesztik eredeti funkciójukat, átlényegülnek, többletjelentések hordozóivá válnak. Erre pedig csak egy kiváló művész képes. 

Kozák Csaba

(Elhangzott Nemes Ferenc kiállításának megnyitóján a Kortárs Művészeti Intézetben, Dunaújvárosban 2014. augusztus 1-én.)