Az emberkeresés útvonala

Szalay Péter szobrászművész 1981-ben született Pécsett, ott végezte tanulmányait is a Pécsi Művészeti Iskola kerámia szakán, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karán. Jelenleg Budapesten él és dolgozik.

A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben bemutatott kiállítása három teremben hat külön részre osztható, ám áthallások vannak a csoportok között, melyeket könnyen észrevehetünk.

Uitz Terem

A cím, „Embert keresek” egy anekdotára utal, melynek főszereplője Szinópéi Diogenész, aki fényes nappal lámpást gyújtva mászkált az utcán, és a fenti szavakat ordította. Belépve az ICA-D első, legnagyobb termébe rögtön ez a történet kap formát a Diogenész lámpása című objektben.  A mű – bár az egész kiállítás címében foglalt anekdotát a legdirektebb módon dolgozza fel – nem az egész tárlat esszenciája, csupán egy a kiállított alkotások közül. Tovább haladva egy újabb objekt látható, melynek címe Jó szándék.  Az előzőhöz hasonlóan ez is egyszerű eszközökkel, egy vázába helyezett vas rózsával beszél egy pozitív, mégis gyakran problémához vezető emberi tulajdonságról: egy fontos részlet (jelen esetben a rózsa formájának) felismerése még nem jelenti, hogy teljes körültekintéssel járunk el, így bármennyire is segíteni akarunk, bajt okozunk (a rózsa rozsdásodni kezd).
A következő szekció egy kétrészes installáció, melyet egy létra, párnák, a párnákból kihullott tollak és az ezekből megformált sas alkotnak. A Párnacsata utal a kiállítás fő gondolatára, a különböző jelképek felmutatására, illetve arra a játékos módra is, ahogy ezek műtárgyak formájában megjelennek, egyúttal az ideológiai tartalmukat elvesztik. Ugyanakkor a sassal és a csirketollal (vadász és préda) elkezdődik a kiállításon végigvonuló állatvilág szerepeltetése is.

A terem belsejében a Dávid-csillag, a vörös csillag, a Nyilaskeresztes Párt egykor használt csillaga, és a Szentháromság háromszög alakú szimbóluma egyrészt mozgó szobrokon, másrészt egy táblaképsorozaton látható – ez utóbbi egy régi, analóg animációs technikával készült, kicsit a mű igényeihez alakítva.  Ezeken a műveken tovább folytatódik a jelképek kiüresítése: nem önkényuralmi vagy vallási jelképekről beszélünk, hanem négy geometrikus formáról, amelyek a természetben találják meg újra a helyüket. Ez a Kikelet 3-tól 6-ig –  négy szimbólum, négy szín. A sárga, a vörös, a zöld és a kék a teljes kiállításrészleten ismétlődik, így a két szivárványból álló Szebb jövőn is. A kisebbik szivárványon olvasható az ember politikai irányultságának teljes palettája, melyek közül egy nem szavakkal, hanem gyerekrajzokról ismert madarakat formáló sarlók, kalapácsok, kaszák segítségével köszön vissza a falra festett nagyméretű alkotáson. Ez nem csak a kisméretű párjára utal vissza, hanem a korábbi sasra is. A szivárvány és a virágok színei pedig újra feltűnnek azon a négy alkotáson, amelyek a Népvándorlás címet viselik: a már használt szimbólumokon és a politikai beállítottságon masírozó színes tücskök az ég fele haladnak, továbblépve azon jellemzők felett, melyeket Diogenész sem talált kielégítőnek az ember meghatározásához. 

Kis Terem

A második teremben újabb két részre osztható a kiállítás anyaga. Az első szekcióban ugyan négy különálló mű kerül bemutatásra, de ezek mégis egy-egy párba állíthatók. A Hallgató és a Köszönöm Boa Constrector! akár egy történet kezdete és vége is lehet: az eszméiért bátran kiálló és azért tüntető ifjú ember az idő múlásával lepaktál a hatalommal, kitüntetést vesz át, pozíciókat szerez. Egyik alkotás sem fogalmazza meg direkt módon ezt az „életpályát”, csak a tevékenységek ábrázolásával utal a lehetőségükre. A másik két darab (Burjánzás, Aranycsapat) a futball labdákkal emeli ki a műveket az állatvilágból: a csimpánz és az apró dísztárgyakon szereplő állatfigurák ugyanolyan focirajongók, mint a stadionakat építő politikusok, és a szurkolók. Az Burjánzás raszteres képén az állatfigurák sora, az Aranycsapaton azok a szimbólumok is folytatódnak, amelyek egy nemzetet meghatározhatnak. Akárcsak a sámonok: A nagy magyar rája két repülő sámánkelléket ütköztet egy tűzkerék előtt. Minden kellék adott, de ember híján mind használaton kívül van. Eredeti jelentésüket nem nyerhetik el, marad a cirkuszi mutatvány imitációja.

Pincegaléria

A kiállítást záró kiállítótérben egy medve, a Tévémaci fogadja a látogatókat, aki otthonában, egy TV előtt kéjesen vakarózva tölti idejét. A mű egyszerre tűnik építkezési területnek (egy épület oldalát kibontották, a mennyezet tartóelemeken nyugszik) és erdőnek (a felállított fák ezt sugallják). Otthonos az ember, és otthonos a medve számára. Ismétlődik az állatvilág és ismétlődik az a mesefolyam, amelyet Szalay Péter kiállítása elindított. Ismétlődik a szimbólumok sora is, hiszen a medve utal(hat) az Orosz birodalomra, de csak ha a néző így kívánja.

Az „Embert keresek” című kiállítás szinte minden elemében jelképekkel játszik. Ezeket helyezi újabb és újabb fabulák szövetébe. Szemben az állatmesékkel itt nincs kimondott tanulság, ezeket a nézőnek kell megtalálni. A művész szándéka szerint sok-sok ilyen felkutatható az egyes alkotásokban vagy műcsoportokban. Ha van végkövetkeztetése a tárlatnak, akkor az mindössze annyi, hogy az emberi életre káros, ha olyan túlterhelt a politikától, mint a mienk jelen pillanatban.

Fehérvári Tamás, a kiállítás kurátora