Kemény István életrajza, művei

Életrajz
Kemény István Budapesten született 1961-ben. Édesanyja tanítónő, 1999-ben elhunyt édesapja szobrász volt. Az érettségi után négy évig jogot tanult, majd átjelentkezett az ELTE-re, ahol 1990-ben magyar–történelem szakon szerzett diplomát. Írásaival először a diákírók, diákköltők sárvári találkozóján szerzett elismerést. Első, ma is „vállalható” versének az 1980–1981 folyamán született Tudod, hogy tévedek címűt tartja, amely válogatott versei 1998-as gyűjteményének nyitódarabja lett. 1984-es bemutatkozó kötetét 2006-ig hét versgyűjtemény követte. Számos kritikusa nemzedéke legjelentékenyebb költői között tartja számon. Parti Nagy Lajos szerint „költészetén immár több nemzedék nőtt fel, a sajátja is bizonyos fokig és az utána jövők is. Alapember, nem nagyon kerülhető meg, noha nem mondhatnám, hogy bárkinek útjában állna.”
Első prózakötetét, Az ellenség művészete című kisregényt 1989-ben adták ki. Az Élet és Irodalomban 1992-től 1996-ig közzétett tárcáiból készült összeállítás 1997-ben jelent meg. Első nagyregénye Kedves Ismeretlen címmel 2009-ben látott napvilágot.
A 2006 februári Holmiban nagy visszhangot kiváltott esszét publikált a Domokos Mátyás által szerkesztett Ady-szemelvénygyűjtemény kapcsán. Írt drámát, rádiójegyzetet, fülszövegeket, ponyvaregényt (álnéven), dialógusokat a Barátok közt című sorozat számára, és több fordítása (többek között tucatnyi Nick Cave-magyarítása) is megjelent.
Megjelent művei:
Verseskötetek
Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez (Eötvös Loránd Tudományegyetem, 1984), Játék méreggel és ellenméreggel (1987), Témák a Rokokó-filmből (Holnap, 1991), A koboldkórus (József Attila Kör – Pesti Szalon, 1993), A néma H (Pesti Szalon,1996), Valami a vérről. Válogatott és új versek (Palatinus, 1998), Hideg. Versek 1996–2001 (Palatinus, 2001), Élőbeszéd (Magvető, 2006), Állástalan táncosnő - Összegyűjtött versek 1980-2006 (Magvető, 2011)
Regények
Az ellenség művészete (Holnap, 1989, Magvető, 2011), Kedves Ismeretlen (Magvető, 2009)
Tárcák
Család, gyerekek, autó (Palatinus, 1997, Magvető, 2011)
Dráma
A félszent. Tragédia három felvonásban (Bartis Attilával), In Pompeji, 1995. 4. sz.)
Esszék
A Kafka-paradigma (Vörös Istvánnal; Széphalom, 1994, Komp-ország, a hídról (In Holmi, 2006. 2. sz. 220–226. o.), Bartis Attila–Kemény István: Amiről lehet (Magvető Könyvkiadó, 2010)
Díjak:
Kilencek-díj (1986), A Szépirodalmi Könyvkiadó Nívódíja (1988), KISZ-díj (1988), Móricz-ösztöndíj (1989), A Jövő Irodalmáért-díj (1989), Holnap Kiadó Nívódíja (1990), Soros-ösztöndíj (1994), Hidas Antal-díj (1994), Graves-díj (1995), Déry Tibor-díj (1997), József Attila-díj (1997) Zelk Zoltán-díj (2001), Arany János-ösztöndíj (2002), Palatinus-díj (2002), JAK-díj (2004), Székely Bicska-rend (2006), Palládium-díj (2007), Babérkoszorú-díj (2007), Márai Sándor-díj (2010)
Két verse:
A mi napunk
Nemrég még azt hittem, szívem,
te is látod a rémeimet,
de már látom, nem láttad őket ―
rémeket látsz, ezt mondtad nekem.
Rémeket láttam, ahogy mondtad,
és látom most is, látom mindet,
igen, szívem, a tieidet is ―
hozzám szegődtek, befogtam őket.
Bár én is rossz gazda vagyok, de
elszörnyedtem a te rémeidtől,
milyen állapotban voltak
az én rémeimhez képest.
Szívem, nem voltak átgondolva!
Soványak voltak, üresek voltak!
Én mindig a témáról vitáztam,
te azért, hogy fogjam be a szám.
Nem agyrém volt, már elhiszem,
hogy butának tartottál, szívem.
Huszonhárom óra ötven.
Majdnem ráment a mi napunk.
A néma H
Világgá menni láttam, de
azt hittem, csak sétál,
sétál a nagykabátban,
a szerelem idején együtt
vásárolt nagykabátban,
sétál csak úgy, vagy sétál
de világgá akar menni,
azt hittem, hogy csak sétál
és nem fog világgá menni,
világgá menni láttam,
nem gondoltam, hogy ennyi.
A hatalmas, néma H-nál
futottunk akkor össze
(kórházba rohantam éppen,
a műtét előtt apámhoz),
a hatalmas, néma H-nál,
a járdaszélen álltunk.
Mondta, hogy világgá megy,
mondtam, hogy sietek sajnos,
mondta, hogy akkor menjek,
motyogtam: akkor én is...
mosolygott: szia, és elment.
Az utca lejtett előtte
és emelkedett előttem,
emelkedett és lejtett,
végig működött közben.
Videók
Kemény István: A néma H