Elhunyt Birkás István festőművész
Event | 22 January - 2 February 2018
2018. január 21-én elhunyt Birkás István Munkácsy-díjas festőművész. Dunaújváros egyik legemblematikusabb képzőművészét, a Modern Művészetért Alapítvány, majd Közalapítvány első kuratóriumi elnökét, több generáció mesterét gyászolja az általa is megálmodott Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros stábja és a Közalapítvány kuratóriuma.
Nemcsak a remek festőt, hanem a dunaújvárosi művészeti életet és intézményrendszert meghatározó közéleti személyiséget is búcsúztatjuk, aki „már főiskolás korában részt vett a helyi sajtóban zajló Csend-vitában, ami azt firtatta, hogy miért nincs a városban akkoriban művészeti élet” (Kertész László: Birkás István), aki szellemi műhelyt hozott létre és vezetett évtizedekig Amatőr Műhely néven, ezzel megteremtve egy következő művészgeneráció kibontakozását. Életművéhez tartozott a kortárs képzőművészet megismertetéséért vívott harc: művésztársaival létrehozta az Y Galériát, de ott volt a Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep és Szimpozion, valamint a számunkra nagyon fontos Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros kezdeményezői között is.
Képzőművészete a kezdeti időszakban, alkatával összhangban, expresszív: érzelmekre és rögtönzésre épül – izgalmas, színes vásznak jellemzik ezt a korszakot. Később egyre fontosabbá vált számára a kunmadarasi gyermekévekhez kötődő identitáskeresés és az elmúlás problematikája, ezáltal megváltoznak képstruktúrái, anyag- és színhasználata. Az életmű utolsó évtizedeiben az így kialakult nyelvi elemek mellett újra megjelennek az expresszív jegyek. Lélekből kell festeni – mondta többször, „ami elsősorban a közösség emlékezetének a személyesen keresztül való megőrzését jelenti, de művészete „Lélekfestészet” azért is, mert expresszív gesztusai a lélek és a személyiség szabadságának a tárgyiasulásai." (Kertész László)
Egy éve még együtt ünnepeltük életmű kiállítását és a munkásságát feldolgozó monográfia megjelenését, ma elszorult szívvel nézzük a megnyitóról készült vidám fotókat. Már most tudjuk, hogy hiányozni fog fanyar humora, kritikája, az új festményekre való rácsodálkozások és a hosszú, elemző beszélgetések…hiányozni fog Pista Festő.
Részvéttel gondolunk a családra, aki mindvégig segítette a kivételes életmű létrejöttét, ígérjük, minden erőnkkel támogatjuk Birkás István emlékének megőrzését.
Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin-top:0cm; mso-para-margin-right:0cm; mso-para-margin-bottom:8.0pt; mso-para-margin-left:0cm; line-height:107%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-fareast-language:EN-US;}